Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

A BAZ Megyei Nyílt Alpesi Bajnokság eredményei

2009.02.24.

A BAZ Megyei Nyílt Alpesi Bajnokság eredményei Az idei BAZ Megyei Nyílt Alpesi Bajnokságot a Megyei Sí Szövetség és a Bánkút Sí Klub összefogásában és a szokásosan áldozatos társadalmi munkával sikerült megrendezni Bánkúton, viszonylag jó körülmények között. A természetes hó éppen a versenyre tudott megfelelően kemény és tartósabb állapotba kerülni.
A rendezők csak remélték, hogy a bánkúti 1-es pályára kitűzött nyomvonal kibírja a megyéből és azon túlról is ide sereglett kb. 50 fős mezőny éles kanyarjait. Ugyanis a megye egyik fő vonzerejét jelentő és egyben az ország legnagyobb síközpontjában még nem áll rendelkezésre mesterséges hó-előállító technika, illetve az ehhez szükséges víz a sípályák kopásálló hóréteggel borítására. Az időjárás azonban ezúttal kegyes volt és mindkét alpesi versenyszámot, a technikás műlesiklást és a nagyobb sebességű óriásműlesiklást is rendben le lehetett bonyolítani a hétvégén. Három válogatott versenyző – kettő Budapestről és egy helybéli, Mályiból – is rajthoz állt, akik természetesen hozták a tőlük elvárt eredményt. Igen szépen szerepelt a Bánkút SKV serdülő csapata, hiszen győztek, illetve egymás mellett osztoztak az első két helyezéseken. Jól szerepeltek a Sátoraljaújhelyi TK csapat versenyzői is, akik a lelkes csapatszellemükkel is elismerést vívtak ki. Budapestről, a legnagyobb magyar csapat, a Rozmaring Sí Klub részéről érkeztek vendégversenyzők, akik hozzájárultak a határainkon belül csak ritkán szervezett sportesemény rangosságához. Örvendetes, hogy mindhárom elismert versenycsapat a legfiatalabb gyerekek között is számos tehetséges versenyzőt tudott felvonultatni, ami a további versenyzői utánpótlás garanciáját is jelenti. A nyílt formában és nevezési díj nélkül rendezett eseményen amatőrök is részt vehettek, sőt a férfi felnőtt műlesikló számban egy korábbi többszörös magyar bajnok, válogatott miskolci versenyző is rajthoz állt. Igazolt versenyzőink már készülnek a március elején Ausztriában rendezendő Országos Alpesi Bajnokság és a szintén ott zajló Alpesi Magyar Kupa sorozat további versenyeire, de ha a természetes hó továbbra is megmarad Bánkúton, akkor a tömegsportot erősítő további helyi verseny rendezésére is vállalkozik a Bánkút Sí Klub. A síverseny részletes eredménylistája innen tölthető le (xls formátumban).

Szerzők: Dr. Kékesi Tamás, Kutas Dávid
KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
h i r d e t é s
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.