Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Félmillióan csatolnak léceket telente

Síelés - a tömegsport és versenysport helyzete Magyarországon

2003.10.14. Kinyó Norbert

Magyarországon a becslések szerint közel félmillió ember síel telente, s legalább egy hetet. A síelés, bár nem a legdrágább sport, a felszerelésre, az utazásra, a szállásra tetemes összeget kell költeni, amit nem mindenki engedhet meg magának.
Őszi síelés Kékestetőn
Őszi síelés Kékestetőn
Az amatőr síelők nagy részét a budapestiek és főleg a nyugati országrészbeliek adják, de van rá példa, hogy egy-egy alföldi városban is sokan hódolnak ennek a szenvedélynek.

Pignitzky PéterPignitzky Péter, a Magyar Sí Szövetség elnöke szerint hihetetlen ellentmondás van a hazai, mintegy félmillió síző és a mindössze 300 igazolt, főleg alpesi síelő között, de természetesen vannak idehaza sífutók is szép számban, sőt Kőszeg környékén még egy-két síugró is akad. Valaha pedig síugrásban elég szép eredményeket értünk el, ám például a Mátrában lévő ugrósánc ma már az enyészeté. Ha a versenyzőinkre tekintünk, kiderül, egy 16-18 éves, már a felnőtt kategóriákban induló síelő egész évi edzésének, felkészülésének biztosítása mintegy 1-1,2 millió forintot emészt fel, amit csak a tehetősebb családok engedhetnek meg maguknak. Így aztán az általános iskolások és a még kisebbek közül hiába tanulnak meg rengetegen síelni, ha valaki tehetségesnek bizonyul, akkor sem biztos, hogy a családi háttér lehetővé teszi a versenyzővé válását.

Pignitzky Péter itt közbeveti, hogy mivel a szövetség és a néhány klub anyagi lehetőségei is nagyon korlátozottak, ezt a folyamatot érdemben nem tudják befolyásolni. Manapság persze vannak üdítő kivételek, néhány profi síiskola működik Budapesten is. A Fogarasi Síiskola óbudai műanyag pályáján például már kora ősztől elkezdődnek a tanfolyamok - ha feltűnik egy tehetséges gyermek, és szerencséje van, akár el is indulhat a profivá válás útján. Egy szolnoki lelkes testnevelőnek köszönhetően 300-400 kisiskolás csatol lécet a Galyatetőn megrendezett megyei sífutó diákolimpián.

A téli sportolási lehetőségeket természetesen legjobban a hó hiánya befolyásolja. A kilencvenes évek elején volt olyan tél, amikor Magyarország több síterepén, például Bánkúton, Eplényben vagy a Kékestetőn több, mint száz napon át volt síelésre alkalmas hó. Az elmúlt években viszont alig-alig hullt a pelyhes, fehér égi áldás. A Budapest környéki hegyekben mindössze 8-10 olyan nap volt, amikor lehetett élvezni a téli sportolás örömeit. Így aztán két évvel ezelőtt hiába találták ki a turisztikai szakemberek, hogy Magyarországon igazán a sífutásnak kellene megteremteni a feltételeit, sífutó utak kijelölésével, lefektetésével. Pedig a kereskedőket is sikerült rávenni, hogy hozzanak be új sífutó léceket, kötéseket, ám mivel hó nem hullott, a készletek nagy része a kereskedők nyakán maradt.

Visszatérve a versenyzőinkre, a Magyar Sí Szövetség a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztériumtól 4,5, a Magyar Olimpiai Bizottságtól 3 millió forintos támogatásban részesül, ami jószerével csak a működési költségeket fedezi. Legalább ugyanekkora támogatás jön a Nemzetközi Sí Szövetségtől (FIS), de a versenyzők felkészülését például segíti Stájerország is: hároméves keretszerződés értelmében vállalják a mieink szállásának, pályabérletének egy részét. Sőt, ebben az évben három magyar alpesi síelő (Barbai Áron, Vincze Ákos, Tuss Réka) bekerült a FIS nemzetközi csapatába, ami azt jelenti, hogy mindhárman egy hathetes, intenzív, ingyenes felkészülési táborban vehetnek részt.

KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Szállástippek
Hotel Szarvaskút csillagcsillagcsillagcsillag
A Hotel Szarvaskút az eplényi Síarénához legközelebb eső (10 km) wellness szolgáltatásokat kínáló szálloda. Szolgáltatásai: úszómedence, szaunák, gőzkabin, jacuzzi, fitneszterem, gyermekmedence, stb... SZÉP kártya elfogadóhely!
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Szépalma Hotel csillagcsillagcsillag
Az Esterházy család egykori ménesbirtokán kialakított, különleges szálloda a Magas-Bakony erdőségeiben található, távol a világ zajától, az eplényi Síarénától kb. 15 km-re. Szolgáltatásai: szauna, gőzkabin, sószoba stb...
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE