Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Indul a Hómenők versenysorozat, együtt sportol a család!

2018.10.31.

Hamarosan kezdetét veszi a A FreeRide Club, a Fiatal Családosok Klubja és az Összefogás XI. Sportegyesület társszervezésében megvalósuló Hómenők családi síversenysorozat.
A kezdeményezés fő célja a téli sportok és a család együtt töltött minőségi idejének összekötése. A három egyesület közös együttműködése során többalkalmas programsorozattal igyekszik felhívni a családok figyelmét erre a fontos ügyre és a téli sportok kipróbálására, elsajátítására ösztönözni kicsiket és nagyokat egyaránt, bevonva ismert közéleti szereplőket, előadóművészeket is.

A szervezők véleménye szerint fontos, hogy az egész családot bevonják, illetve hogy a felnőttek példát mutathassanak, még akkor is, ha ők maguk a pálya széléről szurkolnak. A Fiatal Családosok Klubja szerint egészséges életmódra való nevelést már a pár hetes babák esetében is el kell kezdeni. Jól felöltöztetve nyugodtan lehetnek a szabadban, a friss levegőn, akár mínusz fokokban is, később pedig jöhet a síléc, snowboard, vagy bármilyen sporteszköz!
Kozma Orsi előadóművész-énekes is örömmel a kezdeményezés mellé állt.
Kozma Orsi előadóművész-énekes is örömmel a kezdeményezés mellé állt.
A FreeRide Club célkitűzései között síversenyzés utánpótlásbázisának kiszélesítése; így különösen a hazai síző családok, iskolák, síiskolák és a Magyar Sí Szövetség válogatott programja közötti kapcsolat kiépítése, hiánypótló szakmai programok, tehetségkutató események, versenyek megvalósítása is szerepel.

Ifjúsági és serdülőkorú versenyzőik közül többen nemzetközi szinten is az élvonalhoz tartoznak, tehát Magyarországról is lehetséges figyelemre méltó eredményeket elérni.

A Hómenők programsorozat további célja még a már versenyzőkorú, ténylegesen versenyző gyermekek felkészítésének folytatása, a szakmai program színvonalának emelése, részben azért is, hogy a később csatlakozó gyerekek előtt példaként állhassanak. Tényleges esély van arra, hogy a gyerekek nemzetközi szinten is értékelhető eredményeket érjenek el, világkupa, világbajnoki, de akár olimpiai szinten is.

Kozma Orsi, előadóművész-énekes is örömmel állt a kezdeményezés mellé, hiszen az ő és a gyermeke is rendszeresen síel.

A közös, családi sportolás és a versenyzés népszerűsítése mellett teszi le a voksát tehát a Fiatal Családosok Klubja, a FreeRide Club és az Összefogás XI. Sportegyesület is, hiszen rendkívül fontos az egészségmegőrzésen kívül a versenyzés jellemformáló ereje is.
Részletes információk és nevezés: www.homenok.hu

Hómenők kupasorozat állomásai:

  • 2018.11.04. Hómenők 5/1. műanyagpályás síverseny - Budapest
  • 2018.12.09. Hómenők 5/2. műanyagpályás síkrosz - Budapest
  • 2019.01.15. Hómenők 5/3. GS futam - Eplény
  • 2019.02.05. Hómenők 5/4. GS futam - Eplény
  • 2019.04.06. Hómenők 5/5. GS futam - Turracher Höhe
KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Szállástippek
Szépalma Hotel csillagcsillagcsillag
Az Esterházy család egykori ménesbirtokán kialakított, különleges szálloda a Magas-Bakony erdőségeiben található, távol a világ zajától, az eplényi Síarénától kb. 15 km-re. Szolgáltatásai: szauna, gőzkabin, sószoba stb...
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Hotel Szarvaskút csillagcsillagcsillagcsillag
A Hotel Szarvaskút az eplényi Síarénához legközelebb eső (10 km) wellness szolgáltatásokat kínáló szálloda. Szolgáltatásai: úszómedence, szaunák, gőzkabin, jacuzzi, fitneszterem, gyermekmedence, stb... SZÉP kártya elfogadóhely!
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE