h i r d e t é s
A verseny alapkoncepciójának megfelelően az amatőr, általában családdal sízőket invitálja azáltal, hogy a Magyar Sí Szövetség rangsorában lévők illetve a "Magyar Kupa" versenysorozat első három helyezettjei nem indulhatnak. Az első versenyre az ausztriai Semmeringen került sor 1993 februárjában. A legnagyobb létszámot - közel nyolcszáz rajtolót - 1999-ben egy Budapestről egyenesen Semmeringre induló különvonat megszervezése tette lehetővé. Ausztriai helyszínek után nagy kihívás volt magyarországi síterepeken megrendezni a versenyt, de a szervezők ezt a nem kis feladatot is sikeresen vették. Így került megrendezésre a verseny Kékestetőn, Mátraszentistvánon és tavaly Eplényben. Idén a jubileumi, huszadik síverseny a Budapesttől alig 200 km-re lévő - magyarok által már jól ismert - Donovalyban került megrendezésre, kiváló hóviszonok között.
A verseny ötletgazdája Fehér Gyula, a
skioutlet.hu síszaküzlet tulajdonosa, aki kezdetektől fogva a verseny szervezését is felvállalta. Elmondása szerint, az évek alatt több ezer csemete ismerhette meg a versengés izgalmait és a sikerélményt örömét. Alapfelfogása szerint cél, hogy minél többen állhassanak dobogóra, ezért rengeteg korosztály (minden egyes naptári év külön-külön kategória) került értékelésre a mostani síbajnokságon is. A versenyen a gyerekek korcsoportonként indultak, éppen olyan szabályosan kialakított pályán, mint a profi versenyzők. 3-7 éves korig egy rövidebb pályán, míg a nagyobbak egy hosszabb, meredekebb terepen mérték össze tudásukat. Minden rajtoló gyerek kupát, névre szóló oklevelet vihetett haza. Az eredményhirdetés és tombola után Janicsák Vera koncertje zárta a napot.
A verseny szervezői a versenyt értékelve elmondták:
Köszönik a lehetőséget a szlovákiai partnereiknek.
A Szlovák Idegenforgalmi Hivatal budapesti vezetője, Sonja Jelinkova kiemelkedően sokat tett a rendezvény sikeres lebonyolítása érdekében. A hivatal vezérigazgatója Peter Belinsky személyesen is megjelent és köszöntötte a megjelent gyermekeket és szülőket. A verseny rendezőinek kiemelkedően jó volt az együttműködése Miroslav Dobrotával, aki a PARK SNOW Donovaly marketing igazgatója és Ivan Saboval, aki versenypálya feltételeit biztosította.
A verseny győztesei:
1995-ben születettek korcsoportja: Szabó Adrienn (Eger), Hornyák Szabolcs (Eger)
1996: Gelencsér Szabina (Budapest), Takács Márton (Dömös)
1997: Csibi Beáta (Kartal), Márton Patrik (Salgótarján)
1998: Szabó Dorottya (Eger), Szűcs Erik (Eger)
1999: Pónya Sára (Pilismarót), Gelencsér Ferenc (Budapest)
2000: Kendik Liló (Vasas), Gyöngyösi Máté (Budapest)
2001: Majthényi Hanna (Alsózsolca), Dormán Balázs (Budapest)
2002: Körtvélyesi Kata (Budapest), Fazekas Dániel (Vasas)
2003: Babos Panna (Budapest), Régely Domonkos (Vasas)
2004: Gyöngyösi Anna (Budapest), Negyeliczky Brúnó (Vasas)
2005: Ghymes Luca (Vasas), Schramkó Levente (Vasas)
2006: Gál Zsófia (Vasas), Adorján Nikolasz (Budapest)
2007: Rehus Léda (Üröm), Rafácz Olivér (Budapest)