Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Nivelco Ski Team - a Szőllős család sikerei

2006.03.15. Margay Sándor

Szőllős Péter neve jól cseng a magyar sísportban, világbajnokságon is képviselte hazánk színeit. Három gyermeke szinte előbb tanult meg síelni, mint járni, és már számos versenyen igazolták, hogy roppant tehetségesek. Idővel akár nemzetközi viadalokon is bizonyíthatják: magyarként is eljuthatnak a középmezőnybe.
Nivelco Ski Team
Nyolcesztendősen kezdett a papa annak idején versenyezni, és közel két évtizeden át kerülgette a kapukat a havas lejtőkön. Végigjárta a hazai korosztályos válogatottakat. Pályafutása végén az izraeli nemzeti csapat tagjaként szerepelt a vb-n, ma is szövetségi edzője a közel-keleti együttesnek.

- A rendszerváltás előtt több, külföldön élő magyar és Erdélyből áttelepült síző került a válogatott környékére. Kiszorultam a csapatból, ezért döntöttem úgy, hogy én is más színekben próbálkozom, és 1991-ben izraeli síelőként indultam a világbajnokságon - meséli Szőllős Péter.

Miután megnősült, felesége is belekóstolt ebbe a sportágba. Az első gyerek, Benjámin még nem volt hároméves, amikor elkísérte édesapját a vb-re. Szőllős Péter szerint egyébként a saját gyermekét megtaníthatja az ember már korán síelni, de oktatóhoz három és fél, négyéves kor előtt nem érdemes vinni. Persze, büszkén mondja, hogy Benji szinte előbb kanyarodott, mint beszélt, és jó ideig mindenütt ő volt a legfiatalabb versenyző. Most kilencesztendős, és már többszörös diákolimpia- és Magyar Kupa-győztes. Elmondhatja ezt magáról öccse, a hétéves Barnabás is.

A Szőllős család hosszú ideig a II. kerületben lakott, Benjamin a Remetekertvárosi Általános Iskolában kezdte tanulmányait. A hazai viadalokon a Nivelco SE-t képviselik a fiúk, de mivel ebben a tanévben az osztrák fővárosban járnak iskolába, a bécsi tartományi válogatott tagjaiként is versenyeznek.

A család legújabb üdvöskéje az alig hároméves kislány, Noa . Az ő oktatását már jórészt a mama, Dóra végzi, és a csöppség kitűnő tanítvány. Ebben a szezonban több versenyen is rajthoz állt a nála egy-két esztendővel idősebbek között, és nem egyszer meg is előzte őket. E sorok írója a kékesi Jeep-kupán látta síelni, és alig hitt a szemének. Elképesztően ügyesen jött le a lejtőn, magabiztosan kerülgetve a kapukat, és "természetesen" ezen a viadalon is győzött. A családfő szerint neki a legkönnyebb, mert látja bátyjait, és bármit szívesen gyakorol - akár kemény hidegben is.

S hogy meddig juthatnak el a Szőllős testvérek? Apjuk úgy véli, 14-15 éves korukig ott lehetnek a nemzetközi mezőnyben, az első tíz-tizenöt között.

- Az igazi törés ekkortájt következik be a sízőknél - mondta Szőllős Péter. - A FIS-versenyekre már eljutni is nehéz, s azokon jóformán csak az alpesi országok síelői érhetnek el említésre méltó eredményt. Ami a későbbieket illeti, sok függ az iskolától is. Egyelőre dolgozunk, és igyekszünk minél sikeresebbek lenni a nemzetközi erőpróbákon - aztán majd meglátjuk.
KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
KAPCSOLÓDÓ VIDEÓK
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE