Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Szőllős Noa vezeti a murtali tartományi kupasorozatot

2010.01.25.

Az ötödik verseny után is Szőllős Noa (7) a Nivelco SE és az USV KREISCHBERG versenyzője vezeti a 8-9 éveseknek kiírt Kinder I. korcsoportban a versenysorozatot! Az első verseny óta hordhatja a sorozat vezetőjét megtisztelő sárga rajtszámot!
Szőllős Noa csak 2003-as születésű, de az új szabályok szerint már felnevezhető a 2001/2002–es korosztályba, így abszolút legkisebbként kell helytállnia a nála egy illetve két évvel idősebb versenyzők között.

Így már az ő nevét is kezdik megtanulni a mura völgyi bajnokságon, ahol a két testvér, Barnabás (11) és Benjámin (13) szintén kitűnő eredményeket érnek el.
Noa a Nivelco SE színeiben már négyszer nyerte meg megszakítás nélkül a Magyar Kupasorozatot 2005 óta. Idén készül az ötödik győzelmére, amivel utolérheti bátyjai sikersorozatát. A fiúk 2003 és 2008 között öt egymást követő évben nyerték meg 8-10 versenyből álló kupasorozatot.

Noa ebben a szezonban már a helyi síklubbal is tréningezik ahol Kővári Enikő és Trippolt Peter edzők segítik a felkészülését. Barnabás tavalyi kupasorozat győzelme után idén felsőbb korosztályba lépett és most fiatalként áll a sorozat negyedik helyén. Előző évi győzelme alapján, első helyen válogatták be a területi válogatottba és a Stájer keretbe is meghívták. Jövő héten kezdi meg nemzetközi szereplését a Magyar válogatott tagjaként Andorrában.

Benjámin, aki szintén területi válogatott immár Serdülő II. kategóriában első évesként a harmadik helyen áll a sorozatban! Ő is Andorrára készül, ahol tavaly több dobogós helyezést is sikerült elérnie.

További eredmények és képes beszámolók a www.ski.nivelco.com címen.
KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIÁK
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE