Novemberi szezonnyitás hazai hegyeinkben

A Magyarországi Kárpát Egyesület idén is folytatta a nagyhideghegyi és dobogókői síterepek előkészítését. November 1-jén Hideghegyen, egy hétre rá pedig Dobogókőn tisztítottuk a pályákat és a síutakat a kövektől, letört faágaktól, nem egy esetben az ember-termelte akadályoktól és szeméttől. A jutalmat szinte azonnal megkaptuk a november végi havazás formájában. Tudva, hogy a Dobogókőről jelentett 20 cm hó milyen kényes kincs, Tényi Gyuri barátommal együtt csütörtökön (nov. 27.) felmentünk, hogy a pályát működtető Lőrincz Lászlóval és a Dobogókőért Alapítvány 2-3 támogatójával együtt betapossuk a pályát. (A hó vastagsága nem volt elegendő ahhoz, hogy a pályaelőkészítő ratrakkal végezzék ezt el, ahhoz min. 35 cm szükséges.) A jó régi módszerrel, a sítalpon a pályára merőlegesen le, majd felfelé lépkedve három óra alatt szinte az egész pályán egyenletesen összetömörítettük a havat, egyben eltüntetve azokat a szánkó- és emberi lábnyomokat, amik nemcsak esztétikailag voltak bántóak, de megfagyva nagyon kellemetlenek lettek volna a sízők számára. Már sötét volt, mire elkészültünk, de egy próbamenet igazolta, hogy jó munkát végeztünk, szinte behunyt szemmel is végig lehetett menni a pályán. Kár, hogy a bejelentett szezonkezdés ellenére a következő három napon kevesen hitték el, hogy a Pilis tetején "sportolásra alkalmas" hó várja a közönséget.

Szombat, november 29-ére nem sok jót jósolt a meteorológia: mediterrán ciklont, éjszakára nagy esőt, amit erős nappali felmelegedés követ. Mivel négy héttel korábban a Hideghegyről Királyrétre vezető síút alsó szakaszának megtisztítására nem maradt időnk, emellett az úton két hatalmas fatörzs már két éve akadályozta a gyalogos, még inkább a sível történő közlekedést, negyedmagammal mégis útnak indultunk, holott hajnalban valóban zuhogott az eső. Egyrészt elhittük, hogy az délelőtt el fog állni, másrészt titokban azt reméltük, hogy a csapadék nemcsak az Alpokalján fogja hó formáját ölteni, hanem a Börzsönyben, s talán a Pilisben is, ahogy az osztrák bergfex igen precíz időjárás jelentése kilátásba helyezte. A kezdet nem sok jót ígért. Ónos eső olvadó maradványai az M2 autóúton, szemerkélő eső, így ment ez Szokolyáig, noha arra már elég sok havat is lehetett látni. Királyrétnél az eső átment hódarába, csak úgy kopogott az autó tetején. Talán ez riasztotta el a turisták vámszedőjét, aki egy éve az erdészet megbízásából úthasználati díjat szed a Börzsöny látogatóitól. Cserébe még a havat sem takarítják el – igaz most pénzt sem szedtek. A Vasfazék-völgyi autóparkolóba érkezve a darahullás átment sűrű havazásba. Ott találkoztunk a Kárpát Egyesület három további tagjával, a Sípos-családdal, ők sí nélkül érkeztek az úttisztításra.

Telefonon érdeklődve megtudtuk, hogy a turistaházhoz rendszeresen közlekedő turistabusz egyelőre a hegy tetején szereli a hóláncokat, mert hatalmas a hó. Nekiöltözve és láncfűrésszel felfegyverkezve nekivágtunk a piros X síútnak. Áthaladtunk a Nagy-Vasfazék patakon pont két éve Egyesületünk által épített fahídon, és máris utunkat állta a mély földutat elzáró fatörzs. Lehetséges, hogy az erdészet szándékosan döntötte rá, hogy az erdőt illegálisan járó – dúló quadok ne tudjanak beljebb hatolni, de egy felülről gyorsan érkező és mit sem sejtő sízőnek a fa még életveszélyes sérülést is okozhatott volna. A fűrész nélkül még hatan sem tudtuk volna eltávolítani az akadályt. Följebb haladva az egy évvel korábbi fakitermelés nyomait – hatalmas faágak, dorongok az úton, mélyen betemetve a hótól – találtuk, de jó fél óra alatt járhatóvá, azaz sízhetővé tettük a jelzett turista- és síutat. Efölötti jókedvünket csak fokozta, hogy kisebb-nagyobb megszakításokkal de folyamatosan esett a hó – a beígért ónos eső helyett. Igaz, most már kb 500 méter magasságban voltunk. Miután a síút keresztezte a közönség elől sorompóval elzárt erdészeti utat, odaértünk ahhoz a jó fél méter vastag kidőlt bükkfához, ami már két éve tornyosult a hegyi vándorok előtt, komoly tornászfeladatokra kényszerítve őket. Két hozzánk csatlakozó túrasíző közreműködésével az akadályt elvágtuk és egyesült erővel félretaszítottuk. Egy család egész évi tüzelője hever ott az út mellett. Örömmel fordultunk vissza, hogy a fűrésszel együtt a közelgő síbuszhoz siessünk, amikor fentről érkező turisták szóltak, hogy párszáz méterre egy újabb kidőlt fa akadályozza a haladást. (Egy hónapja ennek még nyoma sem volt.) Annak is nekiestünk, de közben kiderült, hogy a láncfűrészből kifogyott az olaj, így a fa egyelőre ottmaradt, de hóból kis dobbantót képeztünk, hogy könnyebben át lehessen kelni rajta. A busz közben elment, így Méhes Laci vállára kapva a fűrészt nekiiramodott a hegynek. A mély hóban törtettünk előre, eltávolítva az útra hajló vadszeder-indákat és letört ágakat. Már dél elmúlt, mire derekasan átázva és kiizzadva felértünk Hideghegyre, az ilyenkor életmentő menedékházba. Örömmel láttuk, hogy a déli pálya felvonója már működik, igaz közönség még nem igen akadt e próbamenetekre. Átöltözés és némi evés-ivás után siettünk ki, hogy kipróbáljuk a havat és a tavaly elkészült új Poma-liftet. Mindkettőről csak a legjobbakat mondhatom, a hó közel fél méter volt, a pálya ratrakkal egyenletesre bedolgozva, az aznap hullott tíz centi friss hó porzott a kanyarokban. Kétórai megállás nélküli sízés következett, méltó jutalom az önkéntes munkáért. Délután 3-kor a felvonó leállt, a szerszámokat és hátizsákjainkat felraktuk a lefelé induló síbuszra, mi pedig a már megtisztított síúton, Magas Taxot (és az ott felállított bébi-síliftet érintve) húsz perc alatt lesiklottunk az autóparkolóhoz, alaposan megelőzve a síbuszt.

Csak remélni tudjuk, hogy a hótakaró ha megfogyatkozva is, de megvárja a hidegebb és ismét havaz hozó napokat, a Pilis és a Börzsöny pedig be fog népesülni a hazai hegyeket is megbecsülő sportemberekkel.

A csatolt fényképeket a Magyarországi Kárpát Egyesület részéről Kalmár Béla tagtársunk készítette.