A világ legnagyobb extrémsport fesztiválja Budapestre érkezik
2017.08.17.
sielok.hu
A Kopaszi Gáton tartják az extrém sportok fesztiválját 2017. augusztus 18-20. között. A világ legjobb extrémsportolói négy szakágban fognak versenyezni.
A wakesurf-ösök egy hajó után keletkezett hullámokat lovagolnak majd meg a Dunán
A FISE World Series világkupa sorozatát három kontinensen, négy helyszínen rendezik meg, a versenyt az extrém sportok olimpiájaként is emlegetik az akciósportok kedvelői. A turné májusban, a franciaországi Montpellier-ben kezdődött, és Budapest után Kanadában és Kínában rendeznek még döntőket.
A budapesti állomáson négy szakágban rendeznek versenyeket
Emellett a rendezvény szervezői nagy hangsúlyt fektetnek arra is, hogy a látványos versenyen a nézők megismerjék, és megkedveljék az extrém sportokat. Nemcsak világkupát, hanem közösségi eseményt is szerveznek, ahol a nézők egy óriási show műsor részesei.
Az esemény részletes programja itt található.
Mi a FISE?
A FISE (Festival International des Sports Extrêmes) első rendezvényét az extrém sportok fesztiváljaként 1997-ben rendezték meg Montpellier-ben, száz versenyzővel, közel 35 ezer nézővel. Az évek során egyre több sportágat vontak be a versenybe, 2008-ra ötnapos fesztivállá nőtte ki magát a francia városban. A több kontinensre is kiterjedő világkupa turné 2014-ben indult, tavaly már több mint egy millióan követték élőben a FWS eseményeit.
A FISE (Festival International des Sports Extrêmes) első rendezvényét az extrém sportok fesztiváljaként 1997-ben rendezték meg Montpellier-ben, száz versenyzővel, közel 35 ezer nézővel. Az évek során egyre több sportágat vontak be a versenybe, 2008-ra ötnapos fesztivállá nőtte ki magát a francia városban. A több kontinensre is kiterjedő világkupa turné 2014-ben indult, tavaly már több mint egy millióan követték élőben a FWS eseményeit.
Öt dolog, amit sose mertél megkérdezni az extrém sportokról
Miből élnek, és hogy kerülnek az olimpiára az extrémsportolók? Ki edzi őket, és hogy nem törik össze magukat egy-egy felkészülés alatt? Összegyűjtöttük azokat a kérdéseket és válaszokat, amelyek mindnyájunkban felmerülhetnek, miközben a BMX-eseket, vagy szörfösöket nézzük hétvégén a Kopaszi Gáton.Mitől is extrém sportok ezek?
A FISE-en szereplő hat sportág kivétel nélkül extrém sportnak számít, hiszen rendhagyóak a körülmények, izgalmasak a helyzetek, és a sportolók felkészülése is speciális erőfeszítéseket igényel. A BMX freestyle parknál a bringások több tíz méter magasban szaltóznak, a görkorisok pedig őrületes sebességgel száguldanak. A wakesurf-ösök egy hajó után keletkezett hullámokat lovagolnak meg a Dunán, a deszkások pedig korlátokon csúszkálva teszik kockára a testi épségüket.
Az extrém sportolók általában edző nélkül, önállóan találják ki a trükköket
Van ezeknek a sportoknak edzője?
A legtöbbnek nincs, és ezért vannak olyanok, akik nem ismerik el a versenyzők sportteljesítményét. A legtöbben saját kreativitásukra, merészségükre és ügyességükre hagyatkoznak, hiszen a FISE-en is nagyon sokat ér, ha valaki egy még soha nem látott, utánozhatatlan trükkel lepi meg a versenytársait.Meg lehet abból élni, hogy az ember extrém sportoló?
Igen, a legprofibb versenyzők több éve mást sem csinálnak, csak halmozzák a versenyeket, ahol a dobogós helyekért az elismerés mellett pénzjutalom is jár. Ezen kívül a szponzoraik is egyengetik a sorsukat, főleg az utazásaik költségeit, és BMX-ek, gördeszkák javítását, cseréjét állják. Ezen kívül számos fizetett fellépésük is van, a FISE két magyarországi BMX-es nevezője például a Pappa pia-ban is látható.
A szponzorok segítsége nagyon fontos a versenyzőknek
Milyen gyakoriak az esések?
Az extrém sportnak az is része, hogy a sportolók folyamatosan fel vannak készülve az esésekre, és arra, hogy minden körülmények között megóvják a testi épségüket. A BMX freestyle park-nál (ahol a versenyzők több méter magasban szaltóznak) a gyakorló pályákon egy-egy ugrás után szivaccsal párnázott hatalmas kádakba érkeznek a BMX-esek. A többi sportágnál a térd- és könyökvédők tompítják az eséseket, de a profi extrém sportolók kivétel nélkül átéltek már kisebb-nagyobb sérüléseket.Hogy kerülnek az olimpiára BMX-esek?
A BMX freestyle park Olimpiai sportágként szerepel 2020-ban Tokióban, ami óriási előrelépést jelent az extrémsportoknak. A versenyszám akkreditációja a Nemzetközi Biciklis Szövetségnek köszönhető, aki már régóta kardoskodott a BMX-esek ügyében. A sportág ugyanis amellett, hogy látványos, óriási sportteljesítmény is, hiszen a versenyzőket több szempontból is pontozzák: a trükkök nehézsége, eredetisége, a stílusa és kivitelezése alapján állhat össze az olimpiai aranyérem.Bővebb információ: www.fisebudapest.com








