Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Halálos lavina balesetek síterepeken kívül is

2005.12.30. Bata Attila

Pakisztán észak-nyugati részén 24 munkás vesztette életét. Amikor lavina zúdult rájuk. A lavinát valószínűleg a egy erősségű földmozgás okozta. Október 8-án hatalmas földrengés pusztított ezen a környéken, amely több mint 70.000 ember halálát okozta.

Azóta fokozatosan keletkeznek utórezgések, a szakértők eddig 1.500 darabot regisztráltak október óta. Eddig egyikük sem jár ilyen szerencsétlenséggel. Az összes áldozat helyi lakos volt, akik a katasztrófa idején a magas hegyekben ástak drágakövek után. Ez itt a helyiek egyik legfontosabb megélhetési forrása.

Az októberi földrengés áldozatainak megsegítésére számos sportszergyártó cég akciót indított korábban és a befolyt összegből próbálják segíteni a hajléktalanná vált több százezer embert, akiknek nagy része a beköszönt hidegben is sátorban lakik.

Az egykori szovjet köztársaságban, Tadzsikisztánban is tombolt a tél. A rossz idő miatt lavina zúdult az ország legforgalmasabb főútjára, amely a fővárost, Dusanbét köti össze az ország második legnagyobb városával és szinte végig hegyek közt kanyarog. Heten vesztették életüket. Ebben az évben Tadzsikisztánban már tizennyolcan haltak meg közlekedési utakon lavina következtében.

KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE