Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

14 ezer sífutó a 90 km-es Vasa-futáson, köztük magyarok

2015.03.09. 2015.03.10. sielok.hu | frissítve: 2015.03.10.

Hétvégén rendezték Svédországban a sífutók legendás versenyét, a 90 kilométer hosszú Vasa-futást (Vasaloppet). A világ legrégibb, leghosszabb és legtöbb résztvevős versenyére az idén 15 800 sífutó nevezett, ebből 14 ezren rajthoz álltak. A férfiaknál és a nőknél is „újoncok” nyertek.
A svédek I. Gusztávot (Gustav Vasa) 1523-ban koronázták királlyá. A nemes ember a dánok elleni harcokban vezette győzelemre a népét. A többéves háborúban számtalanszor kényszerült menekülni a dánok elől, elég sokszor sítalpakon. Ennek a királynak állít emléket az 1922 óta megrendezett Vasa-futás.

Az utódokat persze már nem az ellenség kergeti, hanem a dicsőség és a kihívás hajtja. Ez a verseny külön kategória a sífutáson belül, népszerűsége főleg Svédországban és a többi skandináv országban töretlen. Az idén 91. alkalommal rendezték meg a 90 kilométer hosszúságú versenyt. Érdekesség, hogy a 14 ezer induló közül két újonc nyer, akik még sosem indultak ezen a versenyen. A verseny honlapja szerint három magyar induló is teljesítette a tekintélyes távot.

Elrajtolt a 2015-ös verseny
Elrajtolt a 2015-ös verseny
A verseny kissé nehezen indult, a "startgép elromlott", sokan buktak vagy a hálóba gabalyodtak az indulásnál az első sorokban, de a versenybizottság később közleményben tudatta, hogy a rajt körüli problémák nem befolyásolták a végeredményt.

A férfiak mezőnyében az idén először induló, norvég Petter Eliassen végzett az első helyen 4 óra, 1 perc, 48 másodperces idővel. A norvégok amúgy is nagyon erősek voltak, az első 10-ben nyolc férfi versenyzőjük végzett. A legjobb svéd csak a nyolcadik lett, amely nagy csalódás a hazaiaknak, hiszen eddig csak 2004-ben fordult elő, hogy nem végzett svéd a dobogón.

A hölgyek versenyét a lengyel Justyna Kowalczyk nyerte 04:41:02-es idővel. A lengyel versenyző igazi klasszis, többszörös olimpiai és világbajnok, de ezen a klasszikus versenyen most indult először. Az eredménye abból a szempontból is figyelemre méltó, hogy összesen csak 70 férfi síelő tudott előtte beérni a célba, női versenyző még sosem szerepelt ilyen jól.

Összefoglaló
A versenyen három magyar versenyző is indult és célba is értek a verseny honlapja szerint. Csúcs-Fenyvesi Laura, Pati Nagy Attila és Vasziljevics Erika is teljesítette a nagy kihívást.

"Megcsináltuk! Nem tudom, hogy létezik-e a Vasaloppet történetében időjárásra és pályaminőségre vonatkozó statisztika, de ha igen, akkor a tegnapi verseny az eddigi 91-ből biztos dobogós helyen végez a legkatasztrofálisabb pálya és legmelegebb verseny kategóriájában. Svédország teljes vízrajzi térképe felfedezhető volt tegnap Salen és Mora között. Embertelen körülmények között, sok helyen bokáig érő vízben, erős oldalszélben, nyom nélküli pályán, hó helyett valami kenődős, hiperlassú vacakon lefutottuk a 90 km-es versenyt. Azért még így is hatalmas élmény volt végigsíelni 90 km-t és részese lenni a világ legnagyobb sífutó versenyének! Köszi mindenkinek a drukkolást!" - írta facebook oldalán Vasziljevics Erika.
Pati Nagy Attila és Vasziljevics Erika
Pati Nagy Attila és Vasziljevics Erika
Pati Nagy Attila pedig így nyilatkozott, szintén a közösségi oldalon:
"A tegnapi versenyt a jellemformáló kategóriába kell sorolnom. Egységnyi idő alatt ennyiszer még soha nem dobtam el az agyamat. Az önmotivációs eszköztáram minden általam eddig már ismert elemét be kellett vetnem. A 90 km csak egy dolog, de mindez latyakosra olvadt tapadós havon, olyan viharos oldalszélben, hogy néha egymásra dőltek az emberek, a pályán olykor hatalmas pocsolyákkal, amiket képtelenség volt kikerülni. Sokkal nehezebb volt mint tavaly. De befordulni a célegyenesbe egy ilyen verseny után olyan elképesztően felemelő érzés, hogy minden fáradtságért kárpótol!"
KOMMENTEK
Chopoker | 2015.03.16. 11:51
Chopoker | 2015.03.16. 11:52
Gratulálok Mindegyikőjüknek!

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIÁK
KAPCSOLÓDÓ VIDEÓK
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
Havazás Előrejelzés
UTASBIZTOSÍTÁS
KIEMELT SÍTÁBOROK
MEGÚJULT A SÍELŐK NAPTÁRA
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.