Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Pippa Middleton is részt vett a Vasa-futáson

2012.03.06. Biró Ágnes

Pippa, Kate Middleton cambridge-i hercegné húga is részt vett a vasárnap megrendezett, tradicionális sífutó versenyen. Az 1922 óta rendszeresen megrendezett, 90 kilométeres (!) versenytávot immáron sorozatban harmadszor tette meg leggyorsabban a svéd Jörgen Brink, aki ezzel új rekordot is felállított.
A győztes, Jörgen Brink
A verseny egy 16. században élt svéd király legendás meneküléséről kapta a nevét. A Vasa.házi I. Gusztáv király 1521-ben menekült el síléceken a dán katonák elől - innen az ötlet. Az első Vasa-futást 1922. március 19-én rendezték meg, azóta mindössze háromszor maradt el, a túl sok hó miatt, idén tehát már 88. alkalommal tették meg a versenyzők a 90 km-es távot. Az indulók tábora is igencsak nőtt: a 90 évvel ezelőtti 119 indulóból mára 15.000 lett - idén köztük volt Pippa és James Middleton is.
Hogy milyen a verseny? Fárasztó! Mondja Pippa a riporter kérdésére
A rendezvény népszerűségét jelzi továbbá az is, hogy a versenyre való jelentkezést már tavaly májusban lezárták, ugyanis elérték a limitet!

A világ legrégebbi, leghosszabb és legnagyobb sífutó versenyén idén új rekord is született: a nyertes, Jörgen Brink idén néhány másodperccel megdöntötte Peter Göransson 1998-as rekordját, Brink vasárnap 3 óra, 38 perc és 41 másodperc alatt tette meg a versenytávot.

Ahogy a svédek hívják, a Vasaloppet minden kétséget kizáróan része a nemzet lelkének. Túlzás nélkül ki lehet jelenteni, hogy az útvonal mentén fekvő falvak és ellenőrző pontok nevei beleivódtak minden svéd tudatába. Azok, akik nem a helyszínen szurkolnak, a tévé előtt gyűlnek össze és nézik 1,8 millió másik emberrel együtt az élő közvetítést.

A Vasa-futás igen kivételes verseny, ugyanis minden versenyzője igazi győztes. A 90 km-es táv ugyanis nem gyerekjáték, megtétele igazi kihívás és mindenki büszke lehet magára, aki teljesíteni tudja.

"I Fäders Spår för Framtids Segrar", azaz "elődeink nyomdokában a holnap győzelmeiért" - így szól a verseny mottója. Ez azonban nem csak jelmondat, hanem a hagyományt, a nemzeti érzést, hőstetteket, fizikai és mentális erőt is képviseli. Nem utolsó sorban pedig nagyszerűen írja le a diadalmas érzést, ahogy üdvrivalgás kíséri a célvonalon való áthaladást.

A jövő évi versenyre való jelentkezést már megnyitották, és a népszerűségét elnézve, nem árt, ha siet vele, akinek kedve támadt próbára tenni magát!

A Vasa-futás hivatalos weboldala: vasaloppet.se
KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
h i r d e t é s
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.