Menü ≡

Ötven éve nem esett ennyi hó New Yorkban

2006.02.14. | Szerző: Bata Attila
Ötven éve nem esett ennyi  hó New Yorkban Vasárnapra ötven éve nem tapasztalt égi áldás ébresztette a New York lakosságát, egy nap alatt majdnem 70 centiméter friss hó esett például a Central Parkban. Az egész keleti partot erős havazás érte el és jelentős fennakadásokat okozott a közlekedésben.
h i r d e t é s
New Yorkban utoljára 1947 december 26-án hullott ennyi hó a városra, bár akkor sokkal vadabb természetű viharban volt részük a helyieknek, amely 77 halálos áldozatot követelt. A mostani sokkal kevesebb bajjal járt, aminek a hatóságok szerint az lehet az oka, hogy a városlakók betartották a hatóságok figyelmeztető felhívásait és így sikerült elkerülni a halálos katasztrófát.

Természetesen egy ekkorra hóesést egyetlen város sem tud leküzdeni zökkenőmentesen, így itt is sok volt a járhatatlan út és a lezárt repülőtereken emberek tízezrei várták, hogy mikor szállhat fel a repülőgépük.

A nagy havazás még az olimpiai előkészületeket is befolyásolhatja, hiszen az észak-amerikai jégkorongcsapatok sztárjai a lezárt repülőtereken rostokolnak és kérdéses, hogy mikorra tudnak Torinóba érni a játékok színhelyére.

A BBC képsorozata az Észak-Amerika keleti partján végighaladó hóvihar eredményéről megtekinthető itt.

Szólj hozzá, legyél az első!
Kapcsolódó címkék:
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó országok:
Kapcsolódó kontinensek:
h i r d e t é s
h i r d e t é s
FELIRATKOZÁS HÍRLEVÉLRE »