A síterepet még 1939-ben idetévedt osztrákok alapították, és az utóbbi évekig az ország egyetlen sípályájaként szolgálta a helyieket és a kíváncsi síelőket a világ minden tájáról. A helyieknek nincs máshol síelniük, a külföldiek pedig szívesen jönnek, hogy elmondhassák, hogy a világ legmagasabban fekvő pályáján síeltek, még akkor is, ha nem olyan könnyű a levegővétel 5300 méter felett. Természetesen nemcsak a globális felmelegedés tette tönkre a hegyet.
A nyári melegben felforrósodó hatalmas sziklák sajnos sokáig megtartják a meleget, és ezzel jelentősen olvasztják a havat, de a civilizáció is szinte kilométerekre közelítette meg a hegyet. Nagyvárosok épültek a környéken, amelyek üzemei és járművei rengeteg káros anyagot bocsátanak ki, ezzel is emelve a környék hőmérsékletét.
A terep megmentésére tett kísérleteket árgus szemekkel figyeli a többi dél-amerikai terep is, hiszen tanulmányok szerint 30 éven belül az Andok gleccsereinek a fele vélhetően elolvad, ez pedig a lehető legrosszabb hír az utóbbi években errefelé látványosan fejlődő síturizmusnak. Az eddig javasolt egyetlen megoldás a mesterséges havazás feltételeinek a megteremtése, ami egy átlagos országban nem tűnne lehetetlennek, de Bolíviában ez nem ennyire egyszerű.
Az ország finoman szólva sem dúskál a pénzben. A szervezőknek nagyon nehéz bármelyik politikust is meggyőzni arról, hogy pénzt költsenek a sípálya megmentésére, amikor a szegénység elleni harc is legalább ilyen sürgősnek és lehetetlennek tűnik Bolíviában.
Kevés esély van arra, hogy sikerül összegyűjteni a szükséges 200 000 dollárt. Halvány remény, hogy néhány ország és bank hajlandó pénzt áldozni a hegy megmentésére, de konkrét lépések még nem történtek ez ügyben. Sajnos, az idő egyre jobban fogy.