Érdekes videót jelentettek meg a finn extrém sportolók a napokban. A videóban az látható, hogy a csapat tagja egy motoros szánnal lerepül egy szikláról. Zuhanás közben a motoros kinyitja ernyőjét, azonban a szánkó alázuhan az 500 méteres mélységbe. Az eset érdekessége, hogy a szán a zuhanás után is működött.
h i r d e t é s
StunsFreak Team egy finn csoportot takar, amelynek tagjai vadabbnál vadabb mutatványokkal hívják fel magukra a figyelmet. Az alábbi videóban Antti Pendikainen hajt végre egy bázisugrást egy havas szikláról. Ahogy látható, motoros szánnal "ugrik le" a szikláról. Az ugrás sikerül, az ernyő kinyílik, aztán megkeresik a hóba fúródott szánkót is. Nagy meglepetésre a szán beindul, még el is indul, így nem kell a roncsot eltakarítani a hegy aljából.
A csapat szerint ez egy "halhatatlan" szán, talán az első a világon, amellyel ugrottak függőlegesen 500 métert és aztán még haza is tudták vezetni.
Egy jelenet a filmből
A motoros Pendikainenre nincs jobb szó annál, hogy őrült. Egyszer már leugrott egy motoros szánnal, igaz akkor rajta maradt a szánkón. A szánt kissé átalakították, majd rákötötték az ejtőernyőt, ahogy ez a lenti videóban is látható.
Nemrégen egy hőlégballonból ugrott ki, félmeztelenül és ejtőernyő nélkül, kb. 4000 méteres magasságban. Élvezte a szabadesést, majd a vele együtt ugró társai hozták le a földre. Erre, a lenti videón látható mutatványra, egy évet készült.