Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Ausztria: az idei volt a második legmelegebb nyár

2015.09.03. Bata Attila

Ausztriában 1767 óta rögzítik a hőmérsékleti adatokat, és az idei a második legmelegebb nyárnak számít azóta. Elég közel kerültünk a 2003-as tikkasztó nyárhoz, lényegében a hűvösebb júniusi adatok miatt lett „csak” a második legmelegebb a 2015-ös nyár. A mostani hőség nem sok jót jelentett a gleccsereknek.
h i r d e t é s
Tavaly nyáron, főleg augusztusban fellélegezhettek a gleccserek Ausztriában. A hűvös és csapadékos augusztusnak köszönhetően tisztességes hótakaróval indultunk neki a szeptemberi gleccserszezonnak, amely mindenhol időben el tudott kezdődni. Jelen állapotban, az idei kánikulai nyár után, kisebb csoda kellene, hogy a jellemzően két-három héten belül tervezett nyitásokat a tiroli gleccsereken meg is lehessen valósítani.

A ZAMG közleménye szerint az idei nyár 2,5 fokkal volt melegebb a sokévi átlagnál. Nagy átlagban a hírhedten gleccsergyilkos 2003-as nyár mögött maradt, de egy-két osztrák városban (pl. St. Pölten vagy Linz) még az akkorinál is melegebb volt. Idén a legmelegebbet 38,3 fokkal Alsó-Ausztriában mérték, de a tiroli hegyek fővárosában, Innsbruckban is 38,2 fokot mutatott a hőmérő július 7-én. Érdekes nap lehetett aznap Innsbruckban, hiszen ugyanakkor 140 km/órás széllökések is érték a tartományi fővárost.

Mölltal - 2015. június 1.
Mölltal - 2015. június 1.
Mölltal - 2015. szeptember 1.
Mölltal - 2015. szeptember 1.
Mölltal egy évvel ezelőtt, a nyár végén
Mölltal egy évvel ezelőtt, a nyár végén
Természetesen, síelős szemmel a hideget és a havat keressük a nyári számok között. A leghidegebbet Obertauernben (Salzburg) mérték június 24-én 0,3 fokkal. Nem sokkal marad el tőle a tiroli síterep Obergurgl négy nappal korábban 0,8 fokkal. A lakott településeken kívüli mérőállomások közül a tiroli Brunnenkogelen (3437 méter) mínusz 8,3 fokot mértek június 24-én.

Sonnblick - 2015. június 1.
Sonnblick - 2015. június 1.
Sonnblick - 2015. szeptember 1.
Sonnblick - 2015. szeptember 1.
A magasabb részeken megmaradt hótakaró szempontjából a június még kedvezőnek is tekinthető, azonban a kánikulai július és augusztus szépen olvasztotta a havat. A 3105 méteren található Sonnblick meteorológiai állomáson június elején még több mint 5 méter (június 1. – 544 cm) vastagon állt a hó. Ebből olvadt el júniusban kb. 80 cm, júliusban kb. 2 méter, majd augusztusban újabb két méter és így érkeztünk meg a szeptember elsejei 38 cm vastag hóadathoz.

Sölden - Rettenbach gleccser - 2015. június 1.
Sölden - Rettenbach gleccser - 2015. június 1.
Közel 2 hónapon belül kellene megrendezni a szezonnyitó söldeni futamot, de ahogy a webkamera képén látszik a pálya elég rossz állapotban van. Tavaly a tiroli gleccserek már szeptember közepén ki tudtak nyitni és az októberi söldeni versenyen sem volt gond a hóval. Most még nehéz elképzelni a nyitást szeptember közepén. Apró remény, hogy a hétvégére megérkezhet az ősz első havazása az Alpokba.
Sölden - Rettenbach gleccser - 2015. szeptember 1.
Sölden - Rettenbach gleccser - 2015. szeptember 1.
KOMMENTEK

h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE