Az osztrák idegenforgalmi hivatal jelentése egyértelműen arról tanúskodik, hogy annak ellenére, hogy nehéz évek vannak a síközpontok mögött, a Covid-járvány már nem befolyásolja a foglalásokat. Mind többen és többen térnek vissza a síeléshez, a havas sportokhoz, hiszen ez az a szerelem, ami a jelek szerint sem múlik el soha.
h i r d e t é s
Miről árulkodnak a számok?
A nemrég megtartott sajtótájékoztatón Susanne Kraus-Winkler turizmusért felelős államtitkár, valamint Lisa Weddig, az osztrák turisztikai hivatal ügyvezető igazgatójának nyilatkozata minden kétséget kizáróan arról tanúskodott, hogy nem akármilyen idény várható. A média eddig is hangos volt a havas sportoktól, lévén a fenntarthatóság témája sokakat foglalkoztat.
A frissen megjelent téli potenciáltanulmány arról tanúskodik, hogy az emberekben nagyon vágynak a téli vakációzásra, a kikapcsolódásra. S nagyon úgy néz ki, hogy a vágymegvalósításban immár semmi, még a koronavírus sem akadályozhatja meg őket. A sajtótájékoztató hangvétele óvatosnak, ám egyértelműen optimistának mondható. Egy valami kétségtelenül megkérdőjelezhetetlen, ahogy az el is hangzott: a szakma a visszatérést ünnepelheti.
A konklúzió egyértelműen az, hogy minden nehézség, kihívás, akadály ellenére a turisztika csillaga újra felragyog. A jelenlegi adatok arról mesélnek, hogy az aktuális foglalások mennyisége megközelíti a válság előtti időszakban mért adatokat. Ez azt jelenti, hogy a turizmus a recessziót arra használta fel, hogy újrapozicionálja magát. Ez nemcsak, hogy sikerült, hanem az is kiderült, hogy az ágazat ellenállóképessége és megújulásra való hajlandósága nem mindennapi.
Mi az, ami jelenleg árnyalja a képet?
Óvatosságra a magasabb energiaárak adnak okot. Magyarul a keretfeltételek továbbra sem a legkedvezőbbek. Azonban az energiafelhasználásról folyó vitával kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy a turizmus (beleértve a hógyártást és a felvonók üzemeltetését is) Ausztria teljes energiafogyasztásának mindössze 1,55 százalékáért felelős. „A turisztikai ágazat évtizedek óta törekszik az energiafogyasztás csökkentésére. Például 2008 óta 54%-kal csökkent a szálláson eltöltött éjszakánkénti energiafogyasztás, és ez a téli turizmus a teljes energiafogyasztásának 0,9%-át teszi ki” – mondta Kraus-Winkler.
Nagyobb probléma a munkaerőhiány
Ami pedig még meglepőnek is tűnhet, hogy jelenleg lényegesen kevesebben dolgoznak a szektorban, mint amennyi emberre minimálisan szükség lenne. Ez is vitathatatlanul egy nehezítő körülmény. A turizmusban szeptemberig 221 213 alkalmazottat tartottak nyilván. Szeptemberben 12 936 betöltetlen állás volt, a nyári szezon 2022 szeptemberi zárásával egy időben pedig kétszer annyi volt a munkanélküliként nyilvántartottak száma. "A konstruktív megoldások azok, amik végül megoldást és kiutat jelenthetnek." - jelentette ki az államtitkár asszony.
A reklámkampány üzenete: a tél szeretete örök. Éld át az igazi telet Ausztriában!
Nagy reklámkampány indul 11 európai országban
Az Österreich Werbung egy széles körű marketing kampánnyal erősíti a téli szezont 11 piacon, melyek között hazánk is szerepel. A kampány középpontjában a tél szeretete és az igazi téli, havas élmények iránti vágy felkeltése áll. A reklámszpotok hagyományos, offline felületeken is láthatóak lesznek.