Ausztria: változások a határon és a 12-15 éveseknél
2021.12.18.
Bata Attila
Pénteken ismét vegyes hírekkel álltak elő az osztrák hatóságok. A két adag oltással vagy felépülési igazolással rendelkezőknek szigorították a belépési feltételeket, a 12-15 éves gyermekek részére mostantól PCR-tesztet is elfogadnak oltás helyett.
Kép: Heidi Alm Falkert
A pénteki bejelentések szerint december 20-tól újabb szigorítások lépnek életbe az osztrák határon. Az új rendelkezések nem vonatkoznak azokra, akik már a harmadik oltást is felvették, illetve a 12 éven aluliakra. Nekik nem kell külön tesztet bemutatni a belépésnél, ellenben azokkal, akik csak két adag oltást kaptak, illetve akik betegségből felépülve érkeznek az országba. Tőlük hétfőtől 72 óránál nem régebbi negatív PCR-tesztet is kérnek.
Két teszttel, illetve felépülési igazolással is be lehet lépni az országba, de akkor karanténban kell maradni, amíg PCR-teszt nem készül.
Másik újdonság, hogy az ünnepekre egyszerűsödik a 12-15 éves korosztály síelése is. Az osztrák iskolások un. Ninja-igazolvánnyal látogathatják azokat a helyeket, ahol 2G-igazolást kérnek. Azoknak a gyerekeknek előnyös, akik nincsenek beoltva vagy nincs igazolásuk gyógyulásról. Ők PCR-teszt bemutatásával is jogosultak a 2G-szolgáltatásokra (pl. síterep, szállás, vendéglő stb.). Az osztrák kormány az ünnepekre is kiterjeszti a Ninja-igazolvány érvényességét, és ezzel egyidőben a külföldi 12-15 évesek is ugyanezekkel a feltételekkel síelhetnek Ausztriában.
A Ninja-igazolvány (Ninja Pass) külföldiek számára is letölthető innen angolul vagy németül. Erre az igazolványra kell rávezetni a tesztek eredményeit. A szabályozás szerint, többnapos tartózkodás esetén több teszt is szükséges. Egy PCR-teszt az indulás előtti napon, amely 72 óráig érvényes. Utána 72 óránként kell PCR tesztelni, hogy érvényes maradjon az igazolás. Ausztriában már antigén tesztet is elfogadnak, ennek érvényessége 48 óra. A gyerekeknek ezt az igazolást kell magunknál tartaniuk síelésnél, vendéglőkben, vagy olyan helyeken, ahol igazolást kérnek. További információk a Ninja-igazolásról ezen az oldalon.
A határátlépési rendelet hétfőtől lép életbe, még nem minden részlet ismert, és volt már rá példa, hogy utolsó pillanatban módosítottak beharangozott szabályozásokon.