Covid-kalauz a környező síterepekre - 2021/2022
Már számos európai sícentrumban megkezdődött a szezon. Idén is megkíséreljük a lehetetlen vállalkozást, vagyis összegyűjteni az információkat, hogy mi az aktuális helyzet a hazai és a környező országok síterepein.
Első lépésként, javasoljuk a konzulátus oldalait tanulmányozni. Ott az adott országok magyar nagykövetségei gyűjtik össze az aktuális információkat és frissítik a változásoknak megfelelően. Ott mindig naprakészen szerepel információ a belépés feltételeiről és az általános helyzetről.
Ezen az oldalon a síelőket leginkább érintő három dologra fókuszálunk. Elsősorban a síterepekre, és emellett a szállások és a vendéglők (hütték) nyitvatartására .
Ahogy már sokan észrevették eddig, ahány ország vagy ahány régió, annyi szabályozás. Igazából lehetetlen ezt pontosan nyomon követni egész szezonban. Tavaly is megtettük, idén is megpróbálkozunk vele. A kihívást jól mutatja, hogy tavaly is csak mi vállalkoztunk erre.
A tavalyi és sajnos már az idei tapasztalatok alapján néha hihetetlen gyorsan változnak a szabályok, ahogy egyik kommentelőnk írta: "amire feltettem a tetőcsomagtartót, már meg is változott minden". Ezért fontos hangsúlyozni, hogy ez az oldal nem a hivatalos forrás. Tájékozódáshoz tökéletes. Utána jöhet a konzulátus, a turisztikai hivatal, a síterep, a szállásadó és egyéb források oldalai.
Az üzemelő síterepek Covid-szabályzata előírja a maszk használatát a zárt helyeken és a távolságtartást.
12-15 év közötti gyerektől negatív tesztet is elfogadnak, december 20-tól szigorítottak a határátlépés feltételein. Részletek itt.
Februárban fokozatosan vezetnek be változásokat, az enyhítések mellett a 2. oltás érvényességét lecsökkentették 180 napra. Részletek itt.
Ezen az oldalon a síelőket leginkább érintő három dologra fókuszálunk. Elsősorban a síterepekre, és emellett a szállások és a vendéglők (hütték) nyitvatartására .
Ahogy már sokan észrevették eddig, ahány ország vagy ahány régió, annyi szabályozás. Igazából lehetetlen ezt pontosan nyomon követni egész szezonban. Tavaly is megtettük, idén is megpróbálkozunk vele. A kihívást jól mutatja, hogy tavaly is csak mi vállalkoztunk erre.
A tavalyi és sajnos már az idei tapasztalatok alapján néha hihetetlen gyorsan változnak a szabályok, ahogy egyik kommentelőnk írta: "amire feltettem a tetőcsomagtartót, már meg is változott minden". Ezért fontos hangsúlyozni, hogy ez az oldal nem a hivatalos forrás. Tájékozódáshoz tökéletes. Utána jöhet a konzulátus, a turisztikai hivatal, a síterep, a szállásadó és egyéb források oldalai.
Magyarország (2021.12.30)
Itthon már megkezdődött a szezon. Nyithatnak a síterepek, üzemelhetnek a vendéglők és a büfék a pályák mellett. Szállást is lehet foglalni korlátozások nélkül, vagyis védettségi igazolvány bemutatása nélkül.Az üzemelő síterepek Covid-szabályzata előírja a maszk használatát a zárt helyeken és a távolságtartást.
Ausztria (2022.02.17)
Ausztriában a síterepek, a szállásokra és vendéglők is üzemelnek. Mindhárom helyen a 2G-szabályoknak kell megfelelni. Részletesen korábbi cikkekben, itt és itt.12-15 év közötti gyerektől negatív tesztet is elfogadnak, december 20-tól szigorítottak a határátlépés feltételein. Részletek itt.
Februárban fokozatosan vezetnek be változásokat, az enyhítések mellett a 2. oltás érvényességét lecsökkentették 180 napra. Részletek itt.
Február 19-től 2G helyett 3G lép életbe a síterepeken, szállásokon és vendéglőkben. Március 5-től már nem kérnek igazolást az előbb felsorolt helyeken. Részletek itt.
Január 19-től főleg a besorolások és kategóriák változnak. A legfontosabb, hogy ismét elfogadnak friss negatív tesztet (is) a sípályákon!
Szlovákia (2022.02.24)
A síterepek december 10-től üzemelhetnek beoltottak és betegségből felépültek számára. A turisztikai szálláshelyek december 25-től nyitva tartanak. Január 3-tól a vendéglők már benti fogyasztásra is fogadhatnak vendégeket.Január 19-től főleg a besorolások és kategóriák változnak. A legfontosabb, hogy ismét elfogadnak friss negatív tesztet (is) a sípályákon!
Fokozatosan enyhítenek. Február 16-tól már a szállásokon is elég a teszt.
Február 26-tól semmilyen igazolást sem kérnek a síterepeken, szállásokon és a vendéglőkben.
December 16-tól január 31-ig az Európai Unió országaiból érkezők kizárólag negatív tesztelési eredménnyel léphetnek be Olaszországba. Ez természetesen vonatkozik a magyar állampolgárokra, és az oltottakra is. Részletek itt.
Február 26-tól semmilyen igazolást sem kérnek a síterepeken, szállásokon és a vendéglőkben.
Olaszország (2021.01.31)
A síterepek, a szállások és a vendéglők is üzemelnek. A régiónkénti eltérések lehetnek a járványhelyzettől függően. Részletek itt.December 16-tól január 31-ig az Európai Unió országaiból érkezők kizárólag negatív tesztelési eredménnyel léphetnek be Olaszországba. Ez természetesen vonatkozik a magyar állampolgárokra, és az oltottakra is. Részletek itt.
December 25-től kötelező az FFP2-es maszk a zárt felvonókon.
Nem koronavírus, de január 1-től kötelező a felelősségbiztosítás és 18 év alatt a bukósisak.
Január 10-től csak az oltottak, illetve a betegségből felépültek (Super Green Pass) használhatják a sílifteket. Ugyanez vonatkozik a szállások és a vendéglőkre is. 12 éven aluliak mentesülnek ez alól. Február 1-től az oltás érvényessége 9 hónapról 6 hónapra csökken.
Jó hír, hogy február 1-től eltörölték a külföldről érkezők tesztkötelezettségét, nem kell PCR-tesztet bemutatni a határon.

Ezekkel mindenki itthon megnéznheti előre az "állapotát".