Az utóbbi öt évben minden szeptemberben vágyakozó szemekkel követjük, hogy melyik amerikai síterep nyit ki először az adott szezonban. A szokásos verseny már egy apró jele annak, hogy közeleg a szezon. Másodiknak nyitott, és most utolsó előttiként zár Arapahoa Basin síterepe, 241 nap után.
h i r d e t é s
Loveland vagy Arapahoe Basin? Melyik magaslati terep kezdi meg elsőként a szezont Észak-Amerikában? Az idén Loveland lett a győztes, Arapahoe Basin „csak” október 9-én fogadhatta először a síelőket, azóta azonban megállás nélkül mentek a liftek, hogy vasárnap, 241 nappal később bezárja kapuit a síterep.
Havazás szempontjából lehetett volna jobb is a szezon, az idén nem jött össze a szokásos adag, a kb. kilenc méter hó az egész szezonban. Jó kezdés után jött egy kis visszaesés, január és március között jóval kevesebb hó esett a szokásosnál, de az április és május átlagon felül teljesített. A felemás hóviszonyok ellenére sem panaszkodhat a síterep, hiszen az 1946-os fennállásuk óta valószínűleg ez lesz a harmadik legjobb szezonjuk.
A mai, vasárnapi, utolsó napon is két lift és nyolc pálya üzemelt, no meg természetesen az élménypark. Akik még egyet csúsztak ebben a szezonban, a kásásodó hó mellett, abban az élményben is lehetett részük, hogy a csúcstól teljesen lesíelhettek a völgyig.
A síterep már javában készül a jövőbeli fejlesztésekre, amely ilyen hosszú szezon és a rövid nyári szünet miatt nem egyszerű. Az egyik ülőszékes lift helyére egy modern négyszemélyes lift kerül. Érdekesség, hogy a régi ülőszékeket a síterep az interneten adta el, darabját 450 dollárért. Nem kis meglepetésre a 110 darab ülőszék hét perc alatt el is kelt az internet segítségével.
Arapahoe Basin ugyan bezár, de a Kaliforniában még marad üzemelő síterep. A május végi havazás nagyon komoly hóréteget varázsolt a kaliforniai pályákra, több síterep is újra kinyitott. Mammoth Mountain továbbra is síelhető. Itt fantasztikus szezont zárnak majd valamikor, a tervek szerint az amerikai nemzeti ünnepen, július 4-én. Egész szezonban rengeteg hó esett, amely még simán kitart, sokan síelnek már pólóban, vagy kötik össze a reggeli síelést egy délutáni szörfözéssel.