Chopok-dél: pénteken egy euróért lehet síelni

2013.12.12. Bata Attila

Ismét egy euróért lehet síelni Szlovákiában! Ezúttal Chopok déli részén érvényes az akció a mostani pénteken, december 13-án. Ezen a hétvégén adják át a déli rész új parkolóját és a felújított szállodát, ahol szintén egy euróért lehet finomságokat kapni.
Pénteken adják át a nagyközönségnek a Krupova lift aljában épített, 520 autó befogadására alkalmas új parkolót, valamint a felújított Srdiečko szállodát. Ebből az alkalomból a déli oldalon egy euróért lehet síelni egész nap. Ami a pályákat illeti, jelenleg két piros (Krupová és Slnečná), valamint egy kék (Hotelová) pálya üzemel. Ez valamivel több, mint két kilométernyi pálya. Tervek szerint péntekre még megnyílhat a Zjazdárska fekete pálya is. Az aktuális pályaviszonyokról további információ itt található.

A szállodába is érdemes lesz betérni egy kis melegedésre. Itt is egy eurós áron lehet néhány dolgot kapni, például: puncsot, házi süteményt, helyi pirítóst, kis üveges sört vagy gyógynövényes teát. Sőt akár egy hétvégét is nyerhetnek azok a szerencsések, akik jól tippelik meg, hogy a felújított szálloda lobbijának a dekorációjához mennyi faanyagot használtak fel.

KOMMENTEK
Chopoker | 2013.12.12. 10:36
Hó szempontjából sok jóra számítani nem lehet sajnos! Szép napos, enyhe, megkockáztatom, hogy inkább meleg idő lehetséges. Én ha mennék, akkor a tavaszi síruhámat vinném. Időjárási jóslatok a jövőre nézve is elkeserítőek. Ilyen hosszú zavartalan napos időre tavasszal is ritkán lehet számítani, ez elkeserítő számomra. A karácsony előtti frírájdos terveimnek esélye 5% alá csökkent. Aki bújt, aki nem, és megy, az az 1 Eurós ajánlatokkal kárpótoltathatja magát. A naptejet biztos ami biztos, érdemes vinni, hátha kelleni fog. Kíváncsian várom majd a "bulibesíelők" élménybeszámolóját a fórumon.

Tippem a beépített fa mennyiségére: biztosan kevesebb, mint a 2004-es tátrai pusztításban kidőlt fa! :-)
Chopoker | 2013.12.13. 14:55
Az elmúlt 24 órában nem fagyott a D-i oldalon, ma délelőtt a csúcson +15C, lenn +20C körül volt a hőmérséklet. Nagyon ijesztő a helyzet, és az előrejelzés szerint a folytatás sem ad túl sok okot optimizmusra!:-( Viszont a livecam szerint sokan "1 euróskodnak" ma!

Szállástippek
Liezky Panzió csillagcsillag
Kedvező árú családi panzió szobákkal és apartmanokkal Myto (500 m), Tále (5 km) és Chopok (11 km) közelében reggelis ellátással.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
AKCIÓ
Hotel Polovnik csillagcsillagcsillag
Kis hotel a Déményfalvi-völgyben, 6,5 kilométerre Chopok-észak / Jasná síliftjeitől reggelis ellátással. A szomszédos wellness hotel szaunáit a vendégek használhatják.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Holiday Village Tatralandia csillagcsillagcsillagcsillag
A Holiday Village Tatralandia üdülőfalu bungalókat és apartmanokat kínál Közép-Európa legnagyobb aquaparkjának szomszédságában, 15 km-re Jasnától. Sorház jellegű házakban 4-5 fős apartmanok, illetve különálló 3-5 fős és kétszintes 7-8 fős faházak foglalhatók.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
További szállástippek