Chopokon megkezdték a hóágyúzást

2019.11.12. Bata Attila

Szlovákia legnagyobb síterepén tegnap hajnalban beindították a hóágyúkat és megkezdték az idei szezon előkészítését.
Mintegy 10 nappal ezelőtt még arról számoltunk be, hogy Chopokon (Jasná) tesztelték a hóágyúkat. A tegnapi üzemmód azonban már nem tesztnek számított, hanem beindultak az előkészületek.

Néhány fokkal süllyedt a hőmérséklet nulla fok alá, de már 60 hóágyú gyártotta a havat az első napon. A Magas-Tátrában még pihennek a hóágyúk, de a tervek szerint csak az időjárás kérdése, hogy Csorba-tó felett mikor tudják beindítani őket.

Tegnap reggelre az időjárás is kissé besegített, hozott néhány centiméter természetes havat is a csúcsra. Ezzel egyidőben a magasabb szlovák hegyekben is hullott néhány centiméternyi hó.

Az elmúlt héten éjszakánként szinte naponta mínusz fokokat mértek Chopokon, így a talaj kellően lehűlt. Reményeik szerint az időjárás partner lesz a hóágyúzásban a következő napokban.

A szlovák előrejelzések hatalmas esőt ígérnek a következő három napban, főleg a magyar határhoz közeli alacsonyabb régiókban. Kis szerencsével ebből a csapadékból nagyobb mennyiség hó formájában hullhatna le a magasabb szlovák hegyekben.
Hosszú-tavi-menedékház (Zbojnícka chata)  1960 m (Magas-Tátra)
Hosszú-tavi-menedékház (Zbojnícka chata) 1960 m (Magas-Tátra)
Bachledka síterepe, Bélai-Tátra
Bachledka síterepe, Bélai-Tátra
KOMMENTEK

Szállástippek
Záhradky apartmanok
Egyszerűen berendezett apartmanok a Chopok északi oldalán, a Záhradky állomásnál találhatóak, karnyújtásnyira az innen induló 2db hatüléses lifttől: A házban 3db 2-9 fős "retró" apartman található.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Penzión Drak csillagcsillagcsillagcsillag
Modern, 50 fős panzió szobákkal és apartmanokkal, Chopok/Jasná északi oldalától 9 kilométerre, ahová a szállás saját síbuszával, ingyenesen is el lehet jutni! Szolgáltatások: privát wellness, exkluzív étterem, gyereksarok, parkoló, sítároló, biliárd.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Demänová Resort
Kiemelten családbarát, modern üdülőkomplexum Jasnától 9 km-re, saját síbusz járattal. A szállás saját sí- és oktatópályával, wellness részleggel, játszótérrel, éttermekkel és számos gyerekbarát szolgáltatással rendelkezik!
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
További szállástippek  
h i r d e t é s
Havazás Előrejelzés
INGYENES TANÁCSADÁS
KIEMELT SÍTÁBOROK
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE