Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Egyre népszerűbb a Salzburg Super Ski Card régiós bérlet

2019.12.23. Bata Attila

A közel 20 évvel ezelőtti kibocsátása óta a legnépszerűbb korszakát éli az SSSC, vagyis a salzburgi régió síterepire érvényes bérlet, amely a neve ellenére már rég átnyúlik más osztrák tartományokba is.
2000-ben az első szezonban még 2000 darab többnapos bérletet adtak el belőle. A fejlődés töretlen az elmúlt 20 évben. A népszerűségének nagyon jót tett, hogy 2016-ban kvázi egyesült a kitzbüheli (tiroli) bérlettel. Akkor már 24 ezer szezonbérletet adtak el belőle, azonban az eddigi csúcsot a tavalyi szezon hozta, amikor már 30 ezren vásárolták meg a teljes szezonra érvényes bérletet.
A bérlet marketingesei elmondták, hogy az idei szezonban a korábbiaknál is népszerűbb a kártya. A december 16-i adatok szerint, időarányosan tavalyhoz képest eddig 12,6 %-kal több szezonbérletet adtak el. Különösen az interneten értékesített bérletek száma emelkedett, eddig 17%-kal. A közlemény szerint esélyes, hogy idén ismét értékesítési rekordot döntenek.
Az idei szezonban ezekre a síterepekre érvényes a bérlet
Az idei szezonban ezekre a síterepekre érvényes a bérlet
A kártya már rég nemcsak Salzburg tartományban érvényes, hanem hat osztrák tartomány 22 sírégiójának 2750 kilométernyi pályájára. Akik már az első nap óta (november 10.) használják, azok a bérlet lejáratáig (május 3-ig) akár 205 napot is síelhetnek vele.
KOMMENTEK
bouquetk | 2019.12.23. 12:50
És sajnos egyre drágább. Az egyesülés alaposan növelte az árakat. Ettől függetlenül, annak aki legalább 15-20 napot ebben a régióban tölt, ez a legjobb alternatíva. Nekem sokkal jobb egy alkalommal kifizetni, aztán egész szezonban nincs vele gond. Nincs reggel sorbanállás. Ha car az idő nem fáj abbahagyni.
Sörapu. | 2019.12.23. 13:01
Lassan megduplázódott az ára. Bár még mindig megéri, de idén közös véleményen voltunk, hogy bizony fájt kifizetni.
maci-laci | 2019.12.23. 22:33
Fájdalmas kifizetni az árát, de körbenézve a többi bérletet még így is a legolcsóbb megoldás a síelhető kilométereket figyelembe véve.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
h i r d e t é s
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.