Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM
Menü ≡

Gemeindealpe Mitterbach: szezon meghosszabbítva

2019.02.26. | Szerző: Bata Attila
A határhoz közeli osztrák síterep bejelentette, hogy a tervezetthez képest egy héttel tovább tartanak nyitva, amely azt jelenti, hogy az idei szezonban március 24-én lehet utoljára síelni a stájer síterepen.
Kilépés a vetítésből
másodpercenként
3
váltás
h i r d e t é s
A januári nagy havazás itt is kettős hatással érintette a síelőket. Egyrészt, a nagy havazás idején néhány napig kénytelenek voltak bezárni. Másrészt, az akkori havazás jótékony hatását még most is érezni: van elég hó. Sőt! Annyi havuk van, hogy még egy hetet ré tudnak húzni márciusban.

Említsük meg, hogy március 2-án szombaton, a síterep a már korábban bevezetett 'Guga Hö' programmal várja a síelőket. Ez azt jelenti, hogy találkozó 6:30-kor a lift aljában, majd elsőként lehet, a tömeg megérkezése előtt a frissen ratrakolt pályákon csúszni, síoktatók segítségével. A csúszás után pedig helyi ízekből összeállított késői reggeli jár az egyik hüttében. A program 99 euróba kerül.

Egy héttel később, március 9-én pedig immáron ötödik alkalommal rendezik meg a "Gmoa Oim Race" fantázianevet viselő játékos lesikló bajnokságot, melyről részletesebben ebben a cikkünkben írunk.

Mivel az Osztrák-Alpok északi oldalán még továbbra is sok helyen méterekben áll a hó, és ebben az előző hetek enyhe időjárása sem tett sok kárt, és a következő napok tavaszias időjárása sem fog túl sokat, így még mindig érdemes a hosszú hétvégére, március 15. környékén síelést tervezni.

A március 15-i akciós szállások ajánlata itt található. 
h i r d e t é s
UTASBIZTOSÍTÁS -10% » INGYENES TANÁCSADÁS » SÍELŐK NAPTÁRA »
FELIRATKOZÁS HÍRLEVÉLRE »
A SIELOK.HU SZÁMOKBAN
A portált jelenleg 7 vendég és 0 regisztrált felhasználó látogatja.