Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Gerlitzen: magyar síelő esett ki a síliftből

2022.03.04. Bata Attila

Csütörtök délután három óra körül egy magyar síelő esett ki a karintiai síterep egyik négyszemélyes ülőliftjéből. A férfi a kezéből kiesett síbotot próbálta megmenteni, miközben kicsúszott a székből. Körülbelül hat métert zuhant.
Gerlitzen
Gerlitzen
Egy 55 éves magyar férfi két barátjával szállt be a Klösterle liftbe. Az osztrák lapok az ismerősök elmondása szerint arról számoltak be, hogy már a beszállásnál elveszítette az egyik síbotját, majd mikor a sílift elindult vele a másik síbotja is kiesett a kezéből. A férfi megpróbálta megmenteni a síbotját, de ekkor kicsúszott a székből és az ülőlift lábtartójába tudott megkapaszkodni, amíg ereje bírta.

Körülbelül hatméteres magasságból esett le a sípályára. Egy közelben tartózkodó orvos próbált segítséget nyújtani. A síelőt motoros szánnal a sílift völgyállomására, majd helikopterrel a villachi kórházba szállították. Sérüléseiről nincsenek pontos információk.

A sattendorfi rendőrség közölte, hogy megkezdte a baleset körülményeinek a vizsgálatát.

Az előző években sajnos számos hasonló eset történt, amikor valaki kicsúszott a síliftből. A legtöbbször, alkatuk és fegyelmezetlenségük miatt, gyerekekkel történik hasonló eset. Fontos, ha már helyet foglaltunk a széken, akkor ne fészkelődjünk, nyugodtan ülve várjuk ki az utazás végét.

A beszállásnál elvesztett síbotot legtöbbször megtaláljuk leadva a sílift állomásánál, nem érdemes miatta veszélyes helyzetet kockáztatni. Ha valahol útközben hagyjuk el, eszünkbe se jusson veszélyes terepen a keresésére indulni, mint ebben a sajnálatos olasz esetben.

A beszállásnál tartsuk be a szabályokat. Ne siessünk feleslegesen, mindig jön egy következő szék, kabin vagy csákány.

A héten egy másik baleset is történt, itt egyértelműen fegyelmezetlenségből. Wildschönau egyik nyolcszemélyes kabinosa már az induláshoz készülődött, lezárták a beszállást, kinn volt a 'Stop' jel, de egy német síelő szándékosan nem vette figyelembe és megpróbálta magát betuszkolni a kabinba, a záródó ajtókon keresztül. A karját bezárta a kabin és csak 41 méterrel később tudták megállítani a liftet. A szemtanúk gyorsan reagáltak és az oszlopok mellett kihelyezett matracokat helyeztek a liftből lógó síelő alá, akinek így is hét méter magasból kellett leugrania. Őt is kórházba szállították, esetleges sérüléséről nincsenek további információk.
KOMMENTEK
Bélapó | 2022.03.05. 05:26
2014 decemberben Oberetauernen voltam szemtanúja egy hasonló esetnek. A felvonó melletti kocsma teraszáról vettük észre, hogy egy ember a lábtartóba kapaszkodva lóg a síliften. Ott azonnal megállították a síliftet, majd lassan hátramenetben visszavitték az állomásra. De így is jó pár percet lógott a manus. Tettem is fel két képet erről ide a sihura a snowboardos balesetek topikba.
Spanyolbéla | 2022.03.07. 14:05
Ez az eset velem történt.
Ausztriában vagyok egy kórházban, mert hat métert zuhantam egy síliftből. (amint a fenti cikk írja)
Igazából a beülés pillanatában estem ki, hogy elkapjam a kicsúszott síbotomat. Ez egy reflex, mint amikor egy pohár leesik az asztalról és utánakapunk. A biztonsági korlátot még le sem csuktuk. Ekkor a felvonó-ügyelőnek meg kellett volna állítani a rendszert, de sajnos nem volt ott. Így csak a székben tudtam megkapaszkodni, hogy ne gyűrjön maga alá a mozgó felvonó. A felhúzóckodásra esélyem sem volt. Pár percig bírtam, miközben mindenki üvöltött, hogy állítsák meg a liftet, de emberünk még mindig nem végezte a dolgát. Mivel alattam különböző terepviszonyok és mélységek váltakoztak, ezért nem engedhettem el akármikor a széket, na és az erőmtől is függött, hogy meddig függök. A léceimet lerúgtam és szerencsémre a tíz-húsz méter helyett kb. hat méteres magasságnál fogytam el…
Mentőhelikopter, kórház, CT, vizsgálatok és csoda, hogy semmim nem tört el és belső sérüléseim sincsenek, viszont ahogy talpra estem és összecsuklottam a medence és derék közti részen annyira sikerült zúzódnom, hogy a járás és az ülés nagyon nagy fájdalommal jár. Emberünk akinek ilyen esetben meg kellett volna állítani a felvonót nagyot hibázott, mert csak a lezuhanásom után állította meg, ami előtt az eddigi állásfoglalás is értetlenül áll.
Azért írtam mindezt le, hogy egy ilyen baleset bárkivel előfordulhat, hiszen a be-és kiszállás a legnagyobb rizikófaktora a felvonónak. Itt a személyzet sem hibázhat. Nekem egy hajszálon múlt az életem.
Ui. Az ausztriai ellátás amiben részesülök fantasztikus.
olah richard | 2022.03.07. 14:59
Jobbulást! Szerencse, hogy nem lett nagyobb baj! Melyik felvonó ez egyébként, ahol a beszállónál ekkora mélység van?
WAndrea | 2022.03.07. 17:55
A szerkesztőség minden tagja nevében jobbulást kívánok. Köszönjük, hogy leírtad a történetet, tanulságos és segíthet megelőzni hasonló baleseteket.

KAPCSOLÓDÓ CIKK
Szállástippek
Mistel Apartmanok
3 db, 80 m²-es apartman, önellátással Bodensdorfban, 7 km-re Gerlitzentől. Szolgáltatások: közösségi "hütte" kandallóval, konyhával, szaunával. Ingyenes wifi, parkoló, szánkóhasználat.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Bergresort Gerlitzen
Modern, önellátásos apartmanok nappali +1, vagy nappali +2 hálószobával 1500 méter magasan Gerlitzen sípályái mellett. Szolgáltatások: wellness részleg, mélygarázs, étterem, fűtött sítároló.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Haus Lavendel
Családias hotel 25 barátságos, vintage stílusban berendezett szobával és apartmanokkal, félpanziós ellátással, Gerlitzen síterepétől 10 km-re, Arnoldstein síterepétől 35 km-re.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
További szállástippek  
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.