Többnapos vizsgálódás után elkészült a jelentés az egy héttel ezelőtt bekövetkezett grúziai liftbaleset ügyében. A vizsgálat arra a megállapításra jutott, hogy feszültségcsökkenés után a lift leállt, majd a személyzet hibája vezetett a balesethez, amelyben 11-en sérültek meg.
h i r d e t é s
Ahogy írtuk, március 16-án drámai sílift baleset történt a grúziai
Gudauri síterepén. Nem túlzás azt állítani, hogy a balesetről történt hírek bejárták a világsajtót. Szinte minden ismert tévétársaság vagy híroldal összeállításába bekerültek a rémes baleset képei.
A lift egyszer csak nagy sebességgel elindult hátrafelé, a völgyállomásnál található fordítónál (a kanyarban) szinte kirepültek a síelők a székből. Az esetben 11-en sérültek meg, akiket a kórházba szállítottak, legsúlyosabban egy terhes svéd hölgy, akit két napja engedtek ki a kórházból.
Már a baleset napján Grúziába hívták a vorarlbergi Doppelmayr cég szakembereit, akik a liftet gyártották. A liftet 2007-ben adták át, de ahogy ez természetes a világ legtöbb síterepein, innentől az üzemeltetés nem a gyártó, hanem a síterep feladata volt.
A liftet legutóbb tavaly decemberben vizsgálták felül, és kapta meg újra a működési engedélyt.
A Doppelmayr szakértői túl sokat nem tudtak hozzátenni a vizsgálathoz. Az elején nem is engedték őket a lift közelébe, a megbeszélésekbe sem vonták be őket. Később már külsősként, un. megfigyelői státuszban részt vehettek a vizsgálatokban. A vizsgálatokat három nap alatt befejezték, de a vorarlbergieknek és másoknak is tilos volt a vizsgálat eredményeiről tájékoztatást adni.
Egy magyar szemtanú videója, ahogy átélték a balesetet
A jelentést a francia székhelyű Bureau Veritas cég készítette. A grúz kormány őket hívta meg az első pillanatban a baleset kivizsgálására. A francia cég évek óta foglalkozik ilyen típusú balesetek kivizsgálásával, nemzetközileg elismert cég, függetlenségük is szakmai hozzáértésük nemzetközi hírű. A vizsgálatot elvégezték, egy rövidített, előzetes jelentést elkészítettek, amelyet átadtak a megbízónak, a grúz minisztériumnak. Ez már a hét közepén megtörtént, innentől kezdve csak az volt a kérdés, hogy a minisztérium mit kezd a jelentéssel, mikor hozza nyilvánosságra. A helyi viszonyokat ismerők későbbre várták a jelentés nyilvánosságra hozatalát.
A ma reggeli sajtótájékoztatón a gazdasági miniszter röviden ismertette a baleset okát. Az előzetes vizsgálati dokumentum szűkszavú megállapítása szerint feszültségcsökkenés következett be, amelynek következtében a lift leállt. Miután a lift leállt, a kezelőnek át kellett volna kapcsolnia a dízelmotoros meghajtásra és visszahozni az utasokat az állomásra. A helyi szervek által folytatott vizsgálat folytatódik, de a liftkezelőt már elbocsátották állásából.
Grúziában az utóbbi években jelentősen megnőtt a külföldi síelők száma. Sokan azt gondolják, hogy az egész világon megjelent rémes videók ártottak a helyi idegenforgalomnak. Ez valószínűleg nem lesz így, hiszen eddig is leginkább saját szervezésben érkeztek a síelők, nem pedig utazási irodákon keresztül.
Grúzia is mindent megtesz, hogy mérsékelje a "károkat". A baleset összes sérültjének minden kezelését fizették. Ezen felül az összes sérültet, családdal együtt, jövőre visszahívták Grúziába síelni, természetesen minden költséget fizetnek.
Biztos, hogy vissza akarnak menni a szép élmények után?