Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Három ülőlifttel új síterep épül Csehországban

2013.10.27. Bata Attila

Már korábban is írtunk az egyre jobban fejlődő cseh síterepekről, most pedig ismét egy bámulatos teljesítmény következik. Egy év alatt épül fel egy vadonatúj síterep, három modern ülőlifttel az Érchegységben. A síterep építése eddig kb. 400 millió koronába (kb. 4,7 milliárd forintba) került.
Csehország éveken át az Alpokban lecserélt ülőliftek egyik legnagyobb felvevő piacának számított és számít még most is, hiszen az idén is négy használt ülőlift érkezik a patinás síterepekről (Gstaad, Lenzerheide, Bad Ischl vagy Wildkogel) a csehországi pályák mellé. A régiek mellett több vadonatúj liftet is beszereztek, ebből három Leitner liftet a frissen épült Plesivec síterepén.

Pályatérkép
Pályatérkép
A síterep építése tavaly kezdődött meg. Az építkezést három fázisra bontották, ebből decemberre az első két rész fejeződik be, amely körülbelül 400 millió koronába kerül. Ennek az összegnek a fele uniós támogatásból érkezik. Decemberre elkészül a három modern, négyszemélyes ülőlift. A három lift mellé kezdetben hat kilométernyi pálya is épül az idén, de később az összes pályakilométer 15-re emelkedik majd. Az összes idén átadandó pálya 100%-ban hóágyúzható lesz.

Tavaly október óta építkeznek (Kép: idnes.cz)
Tavaly október óta építkeznek (Kép: idnes.cz)
A távolabbi tervek még inkább irigylésre méltóak. A folytatásban épülnének ki a síterep nyári szolgáltatásai, majd egy újabb, három kilométer hosszú lifttel terjeszkedne Plesivec. Ha ez a lift elkészül, akkor ez lesz Csehország leghosszabb liftje.

A környék (Kép: idnes.cz)
A környék (Kép: idnes.cz)
Plesivec a cseh-német határon húzódó Érchegységben (Krusné hory, Erzgebirge) található, a gyógynövényes likőréről és fürdőiről híres Karlovy Vary-tól nem messze. A hegység mindkét oldalán számos apróbb síterep található, többnapos síelés inkább ezeknek a síterepeknek a variálásával lehet érdekesebb.

KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
h i r d e t é s
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.