Menü ≡

Hinterstoder: komoly fejlesztéseket tervez az osztrák síterep

2020.09.10. | Szerző: Bata Attila
Nagyszabású fejlesztésekre készül a magyarországi piacon is egyre aktívabb felső-ausztriai síterep, Hinterstoder. 2023-ra három új ülőlifttel, új pályákkal, hóágyúkkal és víztározókkal bővítenék a jelenlegi síterepet. Új kapcsolat épülne ki a szomszédos települések irányába.
h i r d e t é s
Hetek óta nyilvános a környezetvédelmi jelentés, amely a Hinterstoder és Vorderstoder közötti összeköttetés terveivel kapcsolatos. Lényegében jelenlegi síterep (Hinterstoder) kiterjesztéséről van szó a Stoder-völgy másik településéhez. A grandiózus tervek szerint Vorderstoder irányába három új ülőlift épülne. Az építkezés új pályákat is hozna 10,7 km hosszban, amellyel együtt a jelenlegi 40 kilométeres pályarendszer hossza 50 km fölé emelkedne.
Kilépés a vetítésből
másodpercenként
3
váltás
A jellemzően 800-1100 méteres magasságban építendő pályákat hóágyúznák, amelyekhez két víztározó megépítését is betervezték. A parkolók számát jelentősen megnövelnék. Az összesen 1150 új parkolóból 850 épülne Vorderstoder településen, a többi a már meglévő liftek közelében. Az építkezés 2023 januárjában kezdődne.

A 117 oldalas környezetvédelmi jelentés hetek óta nyilvános és ezen a héten még véleményezhető az önkormányzatnál. Természetesen a beruházás ellenzői is hallatják a hangjukat, eddig 10 ezer aláírás gyűlt össze az építkezés ellen. Az észrevételek meghallgatása után a tartományi szakhatóság várhatóan október elején adja ki első állásfoglalását a 45 millió eurós költségvetéssel tervezett bővítésről.

A síterep bővítése és/vagy esetleges összeköttetése Wurzeralm síterepével már évekkel ezelőtt is felvetődött. Akkor, a jelenlegi tervekhez képest egy 4,5 kilométer hosszú alagút is szerepelt. Ebből nem lett semmi. A mostani elképzelés nagyon hasonlít a korábbi tervekre, leszámítva az alagutat.
Szólj hozzá, legyél az első!
Kapcsolódó címkék:
Kapcsolódó síterepek:
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó országok:
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
UTASBIZTOSÍTÁS -10% » SÍELŐK NAPTÁRA »
FELIRATKOZÁS HÍRLEVÉLRE »