Guinness rekordot döntöttek a tiroli Pitztal-gleccseren. Egy német csoport arra vállalkozott, hogy szigorúan csak kézi erővel összegyúrják a világ legnagyobb hógolyóját, és ezzel megdöntik az amerikaiak korábbi rekordját. A kísérlet sikerült, a több tonnás hógolyó kerülete 6,72 méter lett.
h i r d e t é s
Mostantól ez a hivatalos rekord. Valószínűleg jót tesz az idegenforgalomnak, hogy a tiroli gleccser ismét bekerült a hírekbe, ezúttal egy teljesen környezetbarát hírrel. Egy német csoport február 11-én, kamerák előtt élő adásban próbálta megépíteni a világ legnagyobb hógolyóját, amely a végén méreteiben akkora lett, hogy nem igazán szerencsés hógolyónak nevezni.
A németek az amerikai Michigan állam diákjainak egykori rekordját szerették volna megdönteni, akik 2006 februárjában 6,48 méter kerületű hógolyót gyúrtak össze szabad kézzel, minden egyéb eszköz igénybevétele nélkül. Az egyik német kereskedelmi TV élő adását két millióan kísérték figyelemmel, amelyben a németek szép lassan összegyúrták a rekord hógolyójukat. Természetesen, új Guinness rekord lett a vége. Az új csúcs mostantól 6,72 métert jelent, amely 24 centiméterrel múlja felül az amerikaiak teljesítményét. Az elkészült hógolyó 2,10 méter magasra sikerült.
A rekorder hógolyót az alkotás színhelyén, a Brunnenkogel lift mellett hagyták, és egészen a szezon végéig dacolhat az időjárás elemeivel. A tervek szerint Benni Raich kedvenc síterepén az idén május 15-én zárják a szezont, valószínűleg ekkora hógolyó, 3000 méter feletti magasságban addigra nem fog teljesen elolvadni.