Közép-Európát elérte az első tartósabb kánikula. Az Alpok gleccserein is érződik a változás akár a hóviszonyok, akár a nyitvatartás tekintetében. A héten francia gleccserek zártak be, de ezzel egyidőben újabb pályákon lehet síelni Svájcban.
Hintertux, Ausztria július 10-én. Jelenleg itt lehet a legtöbb pályán síelni az Alpokban.
h i r d e t é s
Egy hónappal ezelőtti körképünkhöz képest történtek változások az európai gleccsereken. Emlékeztetőnek: a hószegény és enyhe január-február után a tavasz kitett magáért. Még június elején is havazott a régióban. Kutatók mérései alapján évek óta, egyes helyeken évtizedek óta nem tapasztalt vastagra duzzadtak az Alpok gleccserei a télies tavaszban.
Tignes, mai webkamera kép
Nem nagy meglepetés, hogy ezt a nyarat sem ússzuk meg kánikula nélkül, amely meg is érkezett. A francia gleccserek közül múlt vasárnap zárt be Les 2 Alpes és Val d’Isere. Itt már csak a 2024-2025-ös szezonkezdetkor lehet síelni. A harmadik francia gleccseren (Tignes – Grande Motte) remek körülmények között lehetett csúszni június elejétől – egy kiváltságos csoportnak, hiszen a síterep csak versenyzőket fogadott. A tervek szerint június 29-től érkezhettek volna a hobbisíelők, azonban az Alpok egy részén tomboló ítéletidő itt is károkat okozott, így a nyitást egy héttel el kellett halasztani. Jelenleg kb. 3 méter vastag a hóréteg és a tervek szerint július 21-én zárják a nyári szezont.
Svájcban Zermatt továbbra is egész évben üzemel. Az is megszokottnak mondható már, hogy Saas Fee a szezon után egy rövid időre leáll, majd júliustól már megkezdődik a „téli szezon”, vagyis, ha az időjárás is úgy akarja, akkor 2025 májusáig már folyamatosan üzemelnek. Jelenleg kb. 8 kilométernyi pályával indult a szezon.
Stelvio július elején
Olaszországban, a Stelvio-gleccseren június elején indult a síélet. Azonban az említett hógazdag tavasz miatt a síterep megközelítése minden irányból csak a hónap végére vált lehetővé. Zermatt olasz oldala, Cervinia, szintén síelhető. Itt (nem a gleccser részen) júniusban zárták fennállásuk leghosszabb szezonját.
Ausztriában, szintén szokás szerint, most csak a tiroli Hintertux-gleccseren lehet síelni. Európában jelenleg itt lehet a legtöbb pályán (20 km) csúszni.
Északon még maradt két üzemelő norvég gleccser (Fonna and Galdhøpiggen), egyenként kb. 3-4 kilométernyi síelhető pályával.
Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a nyári kánikula komoly gondokat tud okozni az üzemeltetőknek a gleccserpályákon. Lelkesebb síelőknek a nyári síelést még a következő napokban, esetleg hetekben érdemes beiktatni, augusztustól jelentősen romolhatnak a feltételek.
Ha valaki Európán kívüli csúszásban gondolkodik, és megteheti, akkor most Dél-Amerika (Chile és Argentína) remek hóviszonyokkal indította a szezont. Ez nem mondható el az ausztrál és új-zélandi síterepekről. A szezon feléhez közeledve ugyan a síterepek kb. 90%-a már üzemel, azonban átlagosan csak a pályák 30-40 százalékát tudták megnyitni.