A korábbi években megszokott hatalmas lendülettel indul neki az idei szezonnak is a tiroli síterep. Bár idén novemberben az időjárás nem volt annyira kegyes az üzemeltetőkhöz, azért 50 kilométernyi síelhető pályát mégis sikerült előkészíteni, amely most a legnagyobb ajánlat az Alpokban.
h i r d e t é s
A legfrissebb hírek szerint az 50 kilométer igazából már 60 kilométernyi pálya, de az első napon, vagyis ma, még nem nyitnak meg mindent. A síterep közleménye szerint az elmúlt időszakban közel 800 ezer köbméter havat gyártottak, amely azt jelenti, hogy kb. 300 ezer köbméter vizet szivattyúztak ki a tározókból, hogy mind a 1240 darab hóágyú végezhesse a dolgát.
Minden kész a nyitásra
Az enyhe november nem tett jót az előkészületeknek, lassan már felrémlett a legutóbbi ínséges szezon előtti időszak, 2014 novemberének emléke, amikor csak megkésve tudtak kinyitni a tiroli síterepek.
Az előző hétvége óta szinte éjjel-nappal mentek a hóágyúk, a mostani hó nagy részét az utóbbi napokban termelték. Mivel az időjárás kissé enyhére fordul a következő napokban, így a hóágyúk egy kis időre pihenőt kapnak, de a következő hideghullám már megjelent a láthatáron.
Csütörtöktől tehát már lehet síelni a pályákon, de az itteni nyitóhétvégék egyik legfontosabb pillanata a szabadtéri koncert, amelyre idén is egy ismert előadót, az amerikai Jason Derulot hívták meg a szervezők. A koncert szombat este hatkor kezdődik a Silvrettaseilbahn parkolójában.