Ausztria egyik legjobb síterepének tulajdonosa hatalmas fejlesztést hajtott végre az idei szezonra. Az újdonságot azonban most nem a sípályákon találjuk. Igazán impozáns termálfürdő várja a síelésben megfáradt vendégeket decembertől.
Kép: Silvretta Therme Ischgl
h i r d e t é s
Ischgl méreteiben és szolgáltatásaiban is a top osztrák síterepek közé tartozik. Hírnevét kissé megnyirbálta a covid járvány kitörésének helyi történései, azonban a síterep és a helyi közösség azóta mindent megtesz a bizalom visszaállítására. Szándékosan nem az egykori imázs visszaállításáról írtam, hiszen az egykori „party síterep” már szabadulna ettől a jelzőtől és aktívan próbálja új színben feltüntetnie magát.
November végén itt tartott az építkezés
Az új fejlesztés is a nyugodtabb programok kedvelőit célozza meg. A Silvretta Therme még a termálfürdőkön belül is magasra teszi a mércét. Egyrészt a helyi társadalombiztosítás termálvizes gyógyászati kezeléseit is ellátják, másrészt felsorolni is nehéz, mennyi változatos kialakítású szauna kapott helyet 1500 négyzetméteren, amelyet csak szaunák foglalnak el.
Ezer négyzetméternyi vízfelülettel több beltéri, illetve kültéri medence is épült. Az épület mellett egy 1300 négyzetméteres korcsolyapálya is gazdagítja a kínálatot. 320 négyzetméteres fitneszterem, három vendéglő, és egy hatalmas rendezvényterem, ahol 600 vendég gyűlhet össze elegáns környezetben.
Kép: Silvretta Therme Ischgl
A két épületből álló komplexum megépítése három évig tartott, és nem sajnálták sem a pénzt, sem az időt, hogy fenntartható módon lehessen üzemeltetni a jövőben. A 75 ezer köbméteres belső terület teljes fűtését geotermikus energia biztosítja, amely 37 darab, 290 méter hosszú, geotermikus szondán keresztül érkezik. Ami a költségeket illeti, 75 millió eurónál tartanak, amely jelenleg kb. 31 milliárd forintot ér.
Az új fejlesztés is a síterep üzemeltetőjéhez tartozik, amely már most bejelentette, hogy a jövő évi nyári üzemmódot október közepéig meghosszabbította, amellyel vonzóbbá válhat mind a libegőzés, mind a termálfürdő.
Kép: Silvretta Therme Ischgl
Természetesen három évvel ezelőtt, az építkezés megkezdésekor még nem a mostani energiaárakkal számoltak, így az üzemeltetők is „óvatos reményekkel” kezdik a szezont. Az biztos, hogy az alacsonyabb épület tetőjére épített kültéri úszómedence egész télen át zárva tart, így az energiakiadásaik körülbelül egyharmadát megtakaríthatják.
A termálfürdőt december 8-án nyitják meg ünnepélyesen. Naponta 10 és 23 óra között fogadnak vendégeket. A hírek szerint a belépő 30 eurótól indul, a forgalmasabb napokon drágább lehet.