Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Károkat okoz a rendszeres áramszünet a Mátrában

2013.02.17. MTI

Károkat okoz a rendszeres áramszünet a Mátrában Egyeztetést kezdeményez az áramszolgáltató, a helyi önkormányzatok, illetve a mátrai sípályákat és szállodákat működtető vállalkozások bevonásával a téli idegenforgalmi csúcsszezonban a Felső-Mátrában előforduló áramszünetek miatt Balázs József fideszes országgyűlési képviselő.
A politikus vasárnapi, Mátraszentistvánon tartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az áramkimaradások Sástótól felfelé gyakorlatilag a teljes Mátrát, Mátraházát, Galyatetőt, Kékestetőt, a felső-mátrai településeket, Mátraszentistvánt, Mátraszentimrét, Mátraszentlászlót egyaránt érintik.

Az elmúlt időszakban több milliárd forint értékű turisztikai beruházás valósult meg a Mátrában, a sorozatos áramszünetek pedig veszélyeztetik ezek működését - tette hozzá. Mint mondta: az áramkimaradások miatt technikai eszközök sora megy tönkre, illetve súlyos presztízsveszteséget okoz a helyzet a térségnek a vendégek fokozatos elmaradása miatt.

Elképzelhetetlen helyzet, hogy a XXI. század elején Magyarország egy területén rendszeresen kimaradjon az áram. Az, hogy télen hó esik, nem vis maior - fogalmazott. A térség fideszes országgyűlési képviselője közölte, hogy az ügy megoldása érdekében azonnali kérdést kíván feltenni a nemzeti fejlesztési miniszternek a parlamentben.

Boros Norbert, az ELMŰ-ÉMÁSZ sajtószóvivője az MTI-nek korábban azt mondta, hogy a Mátrában az idén tetemes mennyiségű hó esett. Emiatt rendszeresen fák zuhannak a villanyoszlopokra, megszakítva a terület áramellátását. Szerinte a kialakult helyzetért nem felelős a cég. Az erdőtörvény ugyanis előírja a gazdák számára, hogy a vezetékek közelében ritkítsák, gallyazzák a fákat, azonban ezt nem teszik meg.

A vasárnapi sajtótájékoztatón a környék erdőbirtokosai nevében Kaszala Judit tagadta, hogy ez kizárólag a gazdák feladata volna. Amennyiben a szolgáltató megmondja, hogy mit, hol vágjanak ki, akkor azt a gazdák végrehajtják - tette hozzá.

Kőrösi Péter, a mátraszentistváni Sípark sportigazgatója hangsúlyozta, hogy az elmúlt évben már tetemes káruk keletkezett, egyrészt a tönkrement technikai eszközök miatt, másrészt több alkalommal kártalanítaniuk kellett a hoppon maradt síelőket. Továbbá sokan azon hírek hallatán mondanak le a mátraszentistváni síelésről, amelyek az áramszünetekről szólnak.

Előházi Péter, Mátraszentimre független önkormányzati képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy a település lakosságának 80-90 százaléka az idegenforgalomból él, így az áramkimaradások közvetlen anyagi kárral járnak.

Emellett áramszünet idején nincs oktatás az iskolában, az óvodában, és közvetlen károk is érik a családokat az áramkimaradás miatt tönkremenő kazánok miatt. Ráadásul ilyenkor se mobil-, se vonalastelefon-szolgáltatás nincs a térségben - tette hozzá.

KOMMENTEK

Szállástippek
Parádsasvári Fakuckó
Aprócska faházikó a Mátrában maximum 4 fő részére fatüzeléses dézsafürdővel! A tetőtérben található a hálószoba, a földszinten kényelmes nappali-étkező, kihúzható kanapéval (2 főre), illetve kis konyha is helyet kap.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Fogadó a táncoló kecskékhez
Összesen 12 darab kétágyas szobával várja vendégeit a fogadó, Galyatetőn, a mátraszentistváni Síparktól 3 km-re. Ellátás: félpanzió, vagy a'la carte a ház éttermében és kávéházában. Wellness: szauna és jacuzzi.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Avar Hotel Mátrafüred csillagcsillagcsillagcsillagSuperior
Vendégeink 5 különböző szobatípusból választhatnak, éttermünk svédasztaláról falatozva kulináris élményeket élhetnek át, felfrissülhetnek több mint 1.000 m2-en elterülő wellness oázisunkban, aktív kikapcsolódásként kétpályás bowling pálya és fitness termünk vár.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
További szállástippek  
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.