Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Kékesi Márton győztes az ifjúsági világbajnokságon

2013.02.27. Magyar Sí Szövetség

Kékesi Márton győztes az ifjúsági világbajnokságon A Magyar Sí Szövetség beszámolója szerint az idei kanadai világbajnokságon Kékesi Mártonnak sikerült megvédenie a tavalyi korosztályos világbajnokságon megszerzett első helyét az ifjúsági I. Korcsoportban.
A címvédés sikerült, noha nem olyan módon, amire számítottunk. Az első szlalom futam pályája nehéznek bizonyult a mezőnynek, kanyargós és szűk tűzés, jeges, durva felületen, helyenként hirtelen letörésekkel, ami nem a szokásos feladatnak látszott.

Kékesi Márton 84-es rajtszámmal indult, előtte jó néhányan nem tudtak megküzdeni a pálya nehézségeivel, és kiestek. Marci taktikája ezért most nem a keményen-precízen, hanem a precízen-keményen volt. Így elkerülte a korai búcsút és legkomolyabb riválisa, a Quebec-i-marokkói Lamhamedi is csupán 4 tized másodpercre, tehát behozható távolságban volt előtte. A szokásosan erősebb második futamaival Marcinak az U-18-as győzelem elérhetőnek tűnt.

Kékesi Márton
Kékesi Márton
A második pálya éppen olyan lehetetlen kanyargós volt, de erre számított már versenyzőnk. Pont előtte indult Adam Lamhamaedi, aki a hatodik kapunál kiesett. Kékesi Márton volt a következő induló, és ugyan nem volt hibátlan a menete, de teljesítette a taktikát.

Nem volt könnyű ez a győzelem, hiszen az egész ifjúsági VB ideje alatt az utolsó 4 napra koncentrálódott minden verseny Marci számára. A fizikai és pszichikai állapota a szlalomra már nem volt ideális, de a kitűzött célok teljesültek, így a szuper-óriásműlesiklásban elért 3. és az óriás-műlesiklásban megszerzett 2. helye mellé egy 1. helyezéssel fejezte be a világbajnokságot az ifjúsági I. Korcsoportban.

KOMMENTEK
cannibale | 2013.02.27. 23:42
Óriási gratuláció! Ez vajon miért nem fért bele az esti sporthírekbe? Ha csak én nem láttam akkor elnézést a sporthír szerkesztőtől!
tothlevente | 2013.02.28. 07:06
Minden elismerésem Marci!!! Nagyszerű, a legnagyszerűbb teljesítmény, amit magyar síelő valaha is elért. Nagyon szorítunk Érted Szocsiban is!!!
kispolgar | 2013.02.28. 08:20
Talán azért nem róla szólnak a sporthírek, mert nem teljesen úgy van, ahogy ezt a különböző fórumokon előadják.
Néhány hozzászólás, amiből azért tisztább kép kapható:

"Hát az agyam eldurran, hogy felnőtt emberek nap mint nap ennyi hazugságot leírjanak!! 5 indulóval, hogy lehet valami VB?! Ráadásul ez junior VB, mint nagyon sokan egyértelműsítettétek. Nem csak Én. Kihirdették, mint jelenlévő legjobb ifit. Oszt ennyi, de nem Világbajnok!"

és még:

"Előző beírásom válasz Neked is. A jelenlévő 95-ösök között a legjobb,de nem bajnok! Szerinted hányadik helyen végez,ha az osztrák, norvég, svájci,olasz,német,szlovén,szlovák,horvát stb... gyerekek is indulnak (mintahogyan nem indultak,mert ez nem az Ő versenyük)?
Ez egy junior VB volt!"
Korongos | 2013.02.28. 10:18
http://www.live-timing.com/race2.ph...p?r=53698
Itt rendezni is lehet az eredményeket.

Győzni pedig ott kell, ahol lehet.
tothlevente | 2013.02.28. 12:43
Kedves Kispolgár!

A belinkelt oldalon láthatod a különböző korosztályokat is. Marci még a fiatalabbik korosztályhoz tartozik. Azonban azt nem gondolom, hogy ez bármit is levonna az általa elért sikerből. Mert ő annak a korosztálynak a világbajnoka.
Nem azon kellene rágódni, hogy junior, vagy ifjúsági, és hogy mennyien álltak rajthoz, hanem gratulálni kellene neki ahhoz, amit rajta kívűl magyar síelő még nem ért el.
egyanyuka | 2013.02.28. 13:48
Kedves Kispolgár!
Nem ismerem a síversenyek rendszerét, de van más sportág, amelynél mélységeiben belelátok a nemzetközi gyerekversenyzés részleteibe. Más sportágaknál is elindulnak a fiatalabbak a Junior VB-ken, mert ott tudnak a nagyobbaktól tanulni, a jövőjükre nézve előnyösebb kapcsolati rendszert kiépíteni és igen! jobb eredményeket elérni a korosztályukban és ezzel szponzorokat találni.
De a konkrét csúsztatásaidra reagálnék: nem igaz, hogy 5 induló volt, hanem 7 U18-as korosztályú gyerek állt rajthoz az U21-es mezőnyben és nem igaz az sem, hogy nem indult horvát, mert Rodes,Istok CRO versenyzett, csak kiesett. Minden sportágban, ahol 6 versenyzőnél több fiatalabb korosztályhoz tartozó gyerek elindul egy nemzetközi versenyen, kihirdetik a győztesét és a helyezettjeit az adott - jelen esetben az U18-as - korosztálynak. Igenis elismerendő teljesítmény, hogy közel 90 indulóból 26. lett egy olyan nehéz pályán, amit az indulók 2/3-a nem tudott teljesíteni és emellett megnyerte az U18-as korosztály versenyét, aminek értékeléséről a verseny rendezője döntött, amikor a versenykiírást meghirdette.
Messzemenően rosszindulatúnak érzem hozzászólásodat.
Gratulálok Marci! Szerintem is fantasztikus, hogy egy hegyekkel nem igazán bővelkedő ország versenyzője, ilyen eredményt érjen el! További sok sikert!
kispolgar | 2013.02.28. 13:54
Én nem rágódok semmin, semmilyen véleményt nem írtam az ügyben. Volt egy kérdés és mivel más fórumon épp erről olvastam, idéztem belőle.
kispolgar | 2013.02.28. 14:06
Kedves egyanyuka!
Még egyszer mondom, hogy a fentiek nem az én véleményem, ezért Te és bárki aki bennem látja a mumust, az árnyékra vetődött, ezért a továbbiakban kár nekem címezni a hozzászólásokat. Köszönöm!
tatt | 2013.02.28. 19:46
Kedves Mindenki!
Az alpesi sí nem egy tömegsport, nem vonz tömegeket, ez egy életforma. Ezért nincs helye a sporthírekben.
Egy hétig itt nálunk - Brassó Pojánán - rendezték meg a 11. Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált (EYOF), de nem láttam egyik magyarországi tv adón sem beszámolót erről az eseményről, ami mégiscsak a 2014-es téli olimpia egy előfutama volt. Pojánán végignéztem a Marciék szereplését, Predeálon találkoztam a snowboard csapat - Ádám, Dávid és Békényi Ádm edző - tagjaival.
Amúgy a schladmingi VB magyar szereplésről sem láttam az esti sporthírekben beszámolót. Hogy ki nyeri meg a VB-t az egy hír, de a magyarok mit érnek el, minket mégiscsak az jobban érdekel.
Legalábbis engem. Attila Erdélyből.
tatt | 2013.02.28. 20:08
Bocsi, az M1-en épp most (20,05-kor) a sporthírekben egy rövid mondatban tudomásunkra hozták, hogy Marci megvédte VB címét.
Szőllős Péter | 2013.03.01. 18:25
Szia Attila Erdélyből!

A Marci nem volt az eyofon, de a többiben igazad van!
tatt | 2013.03.04. 11:31
Szia Péter!
Bocsi valóban úgy van, pedig a kivetítőn a neveket is lefotóztam - Halmágyi Zoli és Szőllős Benjamin, ő valószínű a fiad. Pojánán találkoztam egy úrral aki a SkiHungary öltözetben volt, de elmondta, hogy ő osztrák, később egy magyar edzővel -gondolom- aki elmondta, hogy a 76 és a 77-es rajtszámmal versenyeznek a magyar fiúk, a szlalomot láttam. a Benji talán a 22 - 25. helyen végzett. Gratula.
Megnéztem a profillapodat, látom, hogy 3 gyereked komolyan űzik ezt a szép sportot. A fiam (Péter, 2004-es születésű) az idén januárban kezdte el az edzéseket -itt helyi szinten. Bármilyen segítséget szívesen fogadok tőled, szeretném, h.a fiam is egy jó alpesi síző legyen. Üdv.Attila (tamas.a@citromail.hu)

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
h i r d e t é s
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.