Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Donovaly: jóval kevesebb idén a magyar vendég

2009.01.18. Bata Attila

Donovaly: jóval kevesebb idén a magyar vendég Bekövetkezett, ami várható volt. A két ország közötti feszült viszony és a gazdasági nehézségek együttes hatásának köszönhetően jelentősen csökkent az idei szezonban a Donovaly-ba látogató magyar síelők és hódeszkások száma.
Korábban a magyarok által rendkívül kedvelt, Budapesttől autóval körülbelül három órára található síterepen az idén jóval kevesebb magyar szót hallani. A korábbi években az idelátogató vendégek közel 50 százaléka Magyarországról érkezett, addig az idén ez jelentősen lecsökkent, az üzemeltetők szerint a vendégek körülbelül 10 százaléka érkezik hazánkból. A vendégek 40 százaléka szlovák, 30 százaléka Lengyelországból, 20 százaléka pedig Csehországból érkezik.

Nem tett jót a Szlovákiába irányuló turizmus forgalmának a korona erős árfolyama, valamint az euró bevezetése. A koronához képest folyamatosan gyengülő forint miatt évről-évre drágultak a síterepek a magyar síelők részére. Közben a szlovák síterepek is emelték áraikat, a korábbi lemaradást megpróbálták behozni, rengeteg pénzt költöttek modernizálásra, amely az emelkedő jegyárakban is visszaköszönt. Az euró bevezetésével pedig az árakat természetesen itt sem lefelé kerekítették, ha éppen dönteni kellett.

A Park Snow Donovaly síterep igazgatója szerint a magyar vendégek számának visszaesésének az egyik legfontosabb oka a két ország közötti politikai helyzet. Hasonló visszaesés volt tapasztalható annak idején, amikor a Bős-Nagymaros vízlépcső miatt mérgesedett el a két ország viszonya. Az igazgató szerint szerencsére az idén több szlovák és lengyel érkezett, akik pótolhatják a magyarokat.
KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Szállástippek
Chalúpkovo
A Chalupkovo üdülőházak az Alacsony-Tátra Nemzeti Parkban, a Rózsahegyi/Ruzomberok síközponttól 8-10 km-re, Donovalytól pedig kb. 30 km-re fekszenek. A tradicionális stílusban épült 2 szintes faházak a közelmúltban épültek, kapacitásuk 4-8 fő.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Gothal Rezort
Néhány éve épült üdülőházak és apartmanok a Liptói fenyőerdők szomszédságában, Donovalytól 12 km-re. Wellness szolgáltatások: uszoda, medencék, szaunavilág, stb...
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Residence Hotel csillagcsillagcsillagcsillag
4 csillagos, elegáns szálloda Donovaly Zahradiste oldalától a P1-es kezdő pályától és húzólifttől 300 méterre. Wellness részleggel, gasztronómiai specialitásokkal ideális választás családok, párok, baráti társaságok részére.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
További szállástippek  
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.