Kolašin 1600: remek szezont zár a montenegrói síterep
2021.03.02.
Bata Attila
Covidos időkben, a montenegrói korlátozások közepette is remek szezont fut jelenleg a "legifjabb" montenegrói síterep. A tavalyi szezonnal összehasonlítva sokkal jobbak a számok, igaz akkor hóból volt egy kis hiány.
Február 21-én (Kép: Ski centar Kolašin 1600)
Idén nincs hiány a hóból, bár a járványhelyzet miatt kevesebb a külföldiek száma és a hazaiak síelők szokásait is megváltoztatták a montenegrói rendelkezések.
Kolašin jelenleg még két különálló síterep a hegyekben gazdag Montenegróban (fekete hegyek az ország neve a helyiek nyelvén). Francia mintára a szintmagassággal megkülönböztetett üdülőfalvak közül először Kolašin 1450 épült meg, majd két évvel ezelőtt az 1600-as rész.
Kolašin 1600 új liftjének átadásáról két évvel ezelőtt mi is írtunk. A februári liftátadás miatt a következő szezon (2019/2020) számított az első teljes szezonnak, amely hóhiány miatt nem a legjobban sikerült. Az idei szezon előtt újabb 2 kilométer pályát adtak át, így már 6,5 kilométerre bővült az 1600-as rész síelhető pályáinak hossza, és idén az összes pálya működik. A tervek szerint március végéig üzemelnek idén a liftek.
Eddig 17 millió eurót költöttek Kolašin 1600 síterepének a fejlesztésére. A következő években további 100 millió érkezik, amelyből 9 millióért a Doppelmayr épít hatszemélyes, összekötő liftet a két síterep között, amely már most egy néven szerepel a nyilvántartásunkban.
Ezekre a fejlesztésekre a következő szezon előtt egy külön cikkben visszatérünk.
Kolašin jelenleg még két különálló síterep a hegyekben gazdag Montenegróban (fekete hegyek az ország neve a helyiek nyelvén). Francia mintára a szintmagassággal megkülönböztetett üdülőfalvak közül először Kolašin 1450 épült meg, majd két évvel ezelőtt az 1600-as rész.
Február közepén
Hiába gazdag hegyekben Montenegró, az infrastruktúra miatt a téli turizmus nem tudott a kívánt mértékben fejlődni. Ezt ismerte fel a montenegrói kormány, amely hatalmas pénzeket tesz a fejlesztésekbe, így vált a régió az ország legmodernebb síterepévé. Kolašin 1600 új liftjének átadásáról két évvel ezelőtt mi is írtunk. A februári liftátadás miatt a következő szezon (2019/2020) számított az első teljes szezonnak, amely hóhiány miatt nem a legjobban sikerült. Az idei szezon előtt újabb 2 kilométer pályát adtak át, így már 6,5 kilométerre bővült az 1600-as rész síelhető pályáinak hossza, és idén az összes pálya működik. A tervek szerint március végéig üzemelnek idén a liftek.
Február elején
A síterepen jelentősen emelkedett a hétközben eladott bérletek száma. A helyi covid intézkedések megtiltják hétvégén a régiók elhagyását, így a síelők kénytelenek voltak hétközben meglátogatni a síterepeket. A hétvégi síelést úgy lehetett megoldani, hogy hétvége előtt kellett bejelentkezni a helyi szálláshelyre, így mentesültek a hétvégi utazási tilalom alól, hiszen régión belül ez megengedett. Ennek megfelelően a síterep szálláshelyei közel százszázalékos kihasználtsággal működtek hétvégente. Eddig 17 millió eurót költöttek Kolašin 1600 síterepének a fejlesztésére. A következő években további 100 millió érkezik, amelyből 9 millióért a Doppelmayr épít hatszemélyes, összekötő liftet a két síterep között, amely már most egy néven szerepel a nyilvántartásunkban.
Freeride
Szállások sora épül jelenleg is, köztük egy ötcsillagos szálloda, amely 2024-re készülhet el. A megközelítés is egyszerűbb lesz, közelít a most épülő autópálya, és a hegy oldalát is átfúrják, hogy egy alagúton át könnyebben lehessen ide érni. Ezekre a fejlesztésekre a következő szezon előtt egy külön cikkben visszatérünk.








http://explorer.co.me/media/attachm...ents/prezentacija.pdf
Hajla-t is gőzerővel építik:
- 8 új felvonó
- 24 km új pálya
- 18 M € költségvetés
- 2022 végére készen akarnak lenni
- Új aszfaltút építése
A hely (Hajla) még a fejlesztések előtt:
https://www.youtube.com/watch?v=HT5...PPdTRhvg
Egy kisebb riport tavaly év vége tájáról a fejlesztések pillanatnyi állásáról:
https://www.youtube.com/watch?v=jBx...T86lwWVc