Kühtai rendezi meg a versenyeket Semmering helyett
2014.12.23.
Bata Attila
Nehéz és érdekes döntést hozott az osztrák és a nemzetközi sí szövetség, amikor a semmeringi hóhiány miatt választania kellett, hogy hol rendezzék meg a világkupa futamot. A választás végül is kisebb-nagyobb meglepetésre a tiroli Kühtai síterepére esett, ahol már meg is kezdték az előkészületeket.
Az előző héten már nagyon érett az a döntés, hogy Semmeringen nem rendezik meg a női világkupa versenyeket, hiszen ebben az időjárásban nem lehet minőségi pályát készíteni. A lemondást meghozó döntés már napok óta halasztgatták, valószínűleg közben folytak a tárgyalások a háttérben.
A helyzet egyáltalán nem volt könnyű, több szempontot is figyelembe kellett venni. Először is az osztrák szövetség szerette volna Ausztriában megrendezni a versenyt, amely teljesen logikus. Bár a FIS is megtette a puhatolózó köröket, többek között a franciák is azt állították, hogy megkérdezték őket az esetleges rendezéssel kapcsolatban. Végül is a verseny Ausztriában marad, de egy olyan síterepen, ahol még sosem rendeztek világkupa futamot.
A tiroli Kühtai kevésbé ismertsége most nagyon jól jött. Valószínűleg sok síterep azért eshetett ki a lehetséges helyszínek közül, hiszen a versenyek dátuma (december 28-29.) a legforgalmasabb, két ünnep közötti időszakra esik, és nehéz lenne a versenyzőknek, a kísérőknek és a szurkolóknak szálláshelyeket találni.
Kühtai egy kis falu a Sellrain-völgyben, összesen öt bejelentett állandó lakossal. Ez azonban ne tévesszen meg senkit, mintegy 30 szálláshelyen 1900 vendégágy várja a síelőket. Ez a kapacitás valószínűleg kevés lesz, de a síterep másik előnye, hogy autóval csak 40 percre található Innsbrucktól, ahol valószínűleg sok érkezőt el lehet majd szállásolni.
Az hogy még sosem rendeztek itt világkupa futamot egyáltalán nem hátrány, az osztrák szervezőket nem kell félteni. A versenyeket 2020 méter magasan rendezik, a pályán (Alpenrosen-Hang) már most is van hó, és természetesen egész héten hóágyúznak majd és vasárnapig biztosan minden rendben lesz.
Az óriás-műlesikást vasárnap (december 28.), a szlalomot pedig hétfőn rendezik meg. Jelentős különbség lesz a semmeringi helyszínhez képest, hogy ott villanyfény mellett síeltek volna, az itteni versenyeket pedig délelőtt rendezik.
Kühtai egy kis falu a Sellrain-völgyben, összesen öt bejelentett állandó lakossal. Ez azonban ne tévesszen meg senkit, mintegy 30 szálláshelyen 1900 vendégágy várja a síelőket. Ez a kapacitás valószínűleg kevés lesz, de a síterep másik előnye, hogy autóval csak 40 percre található Innsbrucktól, ahol valószínűleg sok érkezőt el lehet majd szállásolni.
Kühtai (Kép: Tirol Werbung/ Richard Walch)