A korábbi évekhez képest az idén jóval több hó gyűlt össze november elejére a Magas-Tátra felsőbb régióiban. A Lomnici-nyeregben (2190 méter) már közel egy méter vastag a hóréteg. A pálya természetesen még nem használható, de a ratrakokat már kiküldték, hogy dolgozzanak a pályán.
h i r d e t é s
Az október végi havazás után körülbelül 1700 méteres magasság felett összefüggő a hótakaró Tátralomnic felett. A Lomnici-nyeregben és a fenti pályákon tilos a hóágyúk használata, így az ott összegyűlt méteres hó a természet ajándéka. A korábbi években a természet nem volt ennyire bőkezű, sokszor márciusig kellett várni a szezonban, hogy végre használni lehessen a nyereg pályáit.
Az üzemeltetők szerint a nyitáshoz szükséges hómennyiség 70%-a már lehullott, egy újabb nagyobb havazás után komolyan megfontolnák, hogy érdemes-e kinyitni a fenti pályákkal. A ratrakokat már kiküldték, tömörítik a havat, biztonságosabbá teszik a sziklás részeket és hódepókat építenek.
A TMR cég által üzemeltetett tátrai síterepeken (Chopok, Csorbató és Ótátrafüred) már megkezdődött a liftek szokásos őszi karbantartása. Tátralomnicon is megkezdik az ellenőrzést és karbantartást november 13-án. A téli szezon kezdetéig csak hétvégeken járnak a liftek.
A Lomnici-nyereg pályáin jelenleg tilos a síelés és a sítúrázás.
A tátralomnici síterep a tervek szerint december 9-én kezdi meg a szezont. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján ilyenkor még csak a lenti, a faluhoz közeli pályákat nyitják meg.
A nyeregben található pálya megnyitásának időpontját az elmúlt szezonokban mindig feljegyeztük, ebből is látszik, hogy egy decemberi vagy egy esetleges novemberi nyitás mennyire kellemes meglepetés lenne a Tátra szerelmeseinek.
Év | Hónap, nap |
2017-2018 |
???? |
2017 |
január 1. |
2016 |
február 16. |
2015 |
január 16. |
2014 |
március 22. |
2013 |
január 30. |
2012 |
január 20. |
2011 |
január 30. |
2010 |
február 14. |
2009 |
január 2. |