Az utóbbi évekre visszatekintve általában novemberben már egy-két pályán lehetett síelni a Csorba-tónál, mindig jött egy kis korai havazás, amely meghozta a síelők kedvét, és izgatottan vártuk a szezont. Idén a november elejei csúszkálás már biztosan elmarad, de cserébe a korábbi szezonoknál havasabb télben bízunk. Bár október végén már jött egy nagyobb havazás, Jasnán a hóágyúkat is beindították egy rövid időre, de az időjárás azóta sem partner a további hóágyúzáshoz.
Október 29-30: az első hóágyúzás Jasnán
Az elmúlt napokban szokatlanul enyhe volt az időjárás a Tátrában, még éjszaka sem csökkent fagypont alá a hőmérséklet. Sőt, Csorba-tónál (1355 méter) hétfőn még 13,5 fokot mértek napközben, az egész országot beborító szokatlanul meleg novemberben. A tátrai síterepeket üzemeltető lifttársaság prognózisa szerint még egy ideig folytatódik az enyhe időjárás, de november 20. körül egy jelentősebb lehűlést várnak, és akkor indulhatnak a hóágyúk. Tavaly december 1-én egyszerre nyitott Csorba-tó, Tátralomnic és Jasna, ez a terv az idén is reális lehet.
Természetesen hosszú évek alatt itt is kialakult a szokásos forgatókönyv, amely szerint a Csorba-tónál először az Interski pályát, Jasnán pedig a Biela Pút pályát készítik először.
Aki az előszezont várja, az leginkább az idei ártáblázatokkal ismerkedjen decemberben. A főszezonban átlagosan emelkedtek az árak a tátrai terepeken, de a tavalyi előszezoni árakhoz szokott síelőket még érheti meglepetés az átlagosnál jobban megemelt decemberi árak miatt. Természetesen az előszezoni árak még a nyitott pályák mennyiségének függvényében változhatnak, sőt azt se felejtsük el, hogy az utóbbi években gyakran lehetett a legelső napon jelképes egy euróért síelni a tátrai pályákon.
Egyébként egy összehasonlítás:
Stuhleck - 37.50 EU /nap - 24km pálya - 2 négyüléses, 2 hatüléses + 5 húzólift.
Jasna - 33 Eu/ nap - 25km pálya + Chopok Dél - 2 ~10-es kabinos + 2 hatos ülős + 3 négyes ülős + 1 kettes ülős + húzóliftek + Chopok Dél
Utóbbi úgy fejlődött, hogy még a sielok.hu sem tudta követni, mert ott még csak 1 kabinos van feltüntetve. Bár lehet a hivatalos megnyitóra várnak. :-)
Ehhez jön még, hogy a szállás és étkezés is olcsóbb Szlovákiában ...