Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM
Menü ≡

Már snowboardcipőt is gyárt az Adidas

2013.09.03. | Szerző: Bata Attila
Már snowboardcipőt is gyárt az Adidas A más sportágakból már jól ismert háromcsíkos márka most már teljes erővel belecsapott a snowboardfelszerelések piacába, ezen belül is főleg a bakancsok és egyéb kiegészítők kerülnek hamarosan terítékre. A korábbi évek óvatos próbálkozásai után az idén teljes erővel nekivág az Adidas.
Közel hét évvel ezelőtt alakult meg a snowboard szekció az Adidas háza táján, azóta folyik a tervezés és előkészítés, hogy a márka belépjen a snowboardfelszerelések piacára is. Néhány évvel ezelőtt indultak meg a pletykák arról, hogy komoly a cég szándéka, ennek pedig tavaly adták bizonyságát, amikor hivatalosan is bejelentették, hogy lesznek Adidas snowboardos termékek. A tavalyi év ún. ’soft launch’ volt, vagyis óvatosan, néhány termékkel már megjelentek a piacon, de az első komoly év most következik.

Ahogy ilyenkor lenni szokott, időközben leszerződtettek néhány nagy nevet a snowboard világából, akik már az Adidas csapathoz tartoznak. Elsőként Jake Blauvelt csatlakozott a háromcsíkosokhoz, még a tavalyi szezonban. Azóta további deszkásokkal (Forest Bailey, Eric Jackson, Helen Schettini, Keegan Valaika és Kazu Kokubo) erősödött a csapat. A tagokat háromhetente egy kisfilmben mutatják be, ennek volt tegnap az első állomása a Jake Blauvelt film, majd jönnek sorban a többiek. (a film már nem elérhető - a szerk.)
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
UTASBIZTOSÍTÁS -10% » FELIRATKOZÁS HÍRLEVÉLRE » INGYENES TANÁCSADÁS » SÍELŐK NAPTÁRA »
A SIELOK.HU SZÁMOKBAN
A portált jelenleg 11 vendég és 0 regisztrált felhasználó látogatja.