Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Miklós Edit káprázatos sikere a svájci versenyen!

2015.01.24. Bata Attila

Pályafutása legjobb eredményét érte el Miklós Edit a svájci St. Moritz-ban rendezett lesikló versenyen. Miklós Edit a harmadik (!) helyen végzett, és ezzel a fantasztikus teljesítménnyel első magyar síelőként állhatott dobogóra a világkupa versenyek történetében!
Az előzmények alapján titkon egy jó eredményben lehetett reménykedni, azonban Miklós Edit még a legszebb reményeinket is túlszárnyalta. Azt tudtuk, hogy szereti ezt a pályát, itt már korábban is ért el sikereket, valamint az is jól jött, hogy ezúttal alacsony rajtszámmal, második versenyzőként indulhatott.

Edit másodiknak vághatott neki a pályának és eléggé hüledeztünk, amikor 1.24 másodpercet vert az előtte induló olasz Nadia Fanchinire. Hiába jöttek utána a többiek, szinte megközelíteni sem tudták. Először a kilences rajtszámmal induló német Victoria Rebensburg menete alatt kellett izgulni, aki csak az utolsó előtti ellenőrző pontnál állt jobban 0.01 másodperccel, de a nagyobb sebessége miatt komoly esélye volt arra, hogy megelőzi Editet, de közvetlenül a célban nagyot hibázott, így Edit továbbra is az élen maradt.

Óriási örömünkre úgy érkeztünk el a legjobb 7 versenyzőhöz, hogy Edit az élről várta a folytatást. A világ jelenlegi legjobb lesiklói közül pedig csak ketten tudták Editet megelőzni, először a hazaiak kedvence Lara Gut, majd később az osztrák Anna Fenninger érkezett be elé. Többen is hibáztak, mint például a nagy esélyes Tina Maze és Lindsey Vonn is, akik külön-külön is több mint egy másodperccel maradtak le Edit mögött.

A legjobbak után Edit a harmadik helyről várta a folytatást és ezt a helyezését már megtartotta. 

Kép: The Agency Management - Sport and Talent Agency
Kép: The Agency Management - Sport and Talent Agency
Miklós Edit eddigi legjobb világkupa eredményét tavaly március 2-án érte el a svájci Crans Montana síterepén megrendezett lesikláson, ahol ötödik lett.

KOMMENTEK
skioutlet | 2015.01.24. 12:06
Gratulálunk a hihetetlen teljesítményhez!

SkiOutlet csapata
kócos | 2015.01.24. 12:30
Felemelő érzés.
Peter Szekely | 2015.01.24. 12:31
Hajra Edit
hajszacsoka | 2015.01.24. 12:47
Fantasztikus eredmény!
foldesjimko | 2015.01.24. 13:11
Élőben végig néztem, Fantasztikus menet volt! Csak így tovább...! :)
sun2005 | 2015.01.24. 13:11
Szuper! Gratulálok!
százas | 2015.01.24. 13:27
Bravó székely leányka! Megkönnyeztem. Most veszek egy lottot s ha nyerek nem lesz szponzor gond!
Matkó Mátyás | 2015.01.24. 13:51
Őrület! Jövő héten érted is próbálok sízéshez hasonlót produkálni Jahorinán! Hajrá magyarok! :)
tothlevente | 2015.01.24. 14:29
Nagyszerű teljesítmény. A hit ereje.
saron | 2015.01.24. 14:37
zsír!
Pulmy | 2015.01.24. 15:16
Bravó !
Rossi | 2015.01.24. 15:52
Nagyszerű eredmény, még sok-sok hasonlót!
Hivatalos összefoglaló Edittel: https://www.youtube.com/watch?v=qT7...5bMjWuTw
Szkíta1 | 2015.01.24. 15:56
ÓRIÁSI!
Dézi apja :) | 2015.01.24. 16:29
Fantasztikus !!!
fezso6 | 2015.01.24. 16:53
Láttam ! Láttam !
Klóci | 2015.01.24. 18:37
Edit a székelyek szent hegye , a Hargita , SKIrálynője!!!
Krampusz | 2015.01.24. 18:41
Fantasztikus eredmény!
Bravó!!
skioutlet | 2015.01.24. 18:54
Klaszterünk nevében e-mailben küldtük szívből jövő gratulációnkat a Magyar Sí Szövetség ügyvezető elnökének, Dr. Kaszó Klárának és Kálomista Gábornak a Magyar Sí Szövetség elnökének.

Kaszó Klárát megkértük, hogy gratulációnkat tolmácsolja Miklós Edit részére is!

Számunkra nem csak felemelő érzés Edit teljesítménye, hanem példaértékű az a kitartó munka, mely a szövetségben dolgozók részéről az elmúlt években meghozhatta értékes gyümölcsét! További sok sikert kívánunk!

Chernel István Sí és Turisztikai Klaszter
szendre | 2015.01.24. 19:36
En konkretan megkonnyeztem! Koszonjuk Edit! Hatalmas vagy!
zobokib | 2015.01.24. 23:35
Én is megkönnyeztem, hajrá Edit holnap is!

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE