Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

A mölltali baleset után: ez egy óriási hiba volt

2012.02.17. Bata Attila

A mölltali baleset után: ez egy óriási hiba volt Lassan egy hét telt el a szezon eddig legnagyobb vitáját kiváltó mölltali liftbaleset óta, amelyben egy magyar nő súlyos, de nem életveszélyes sérüléseket szenvedett. Most megkíséreljük összefoglalni a baleset óta napvilágot látott információkat. Megszólal a síterep, a szállásadó és a balesetet szenvedett hölgy is.

Mi is történt - röviden

Röviden összefoglalva az előzményeket, egy héttel ezelőtt a Mölltal-gleccseren egy magyar hölgy zárás után ért az ülőlift alsó állomásához. A lift ugyan még járt, de az utasok előtt már le volt zárva, ezt táblával és ráccsal jelezték az üzemeltetők. Az állomáson már senki sem volt, az ott dolgozó liftes alkalmazott az utolsó ellenőrző menetén utazott a liften. A magyar nő a tiltás ellenére beszállt a liftbe. A liftes, anélkül, hogy tudta volna, hogy még valaki utazik a liften, a felvonót lekapcsolta, amikor felért, a magyar hölgy pedig a megállított liften ragadt a hideg és sötét éjszakában. Kb. kétórás várakozás után, drótkötélen mászva, a hölgy megpróbált visszajutni az alsó állomáshoz, de 70 méter megtétele után, kb. 14 méteres magasságból lezuhant a földre. Súlyos, de nem életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba.

Rácsok és tiltótábla (Ez a kép csak illusztráció)
Rácsok és tiltótábla (Ez a kép csak illusztráció)

A síterep szerint minden szabályt betartottak

A balesetről szóló hírünk még szombat délelőtt készült, azóta folyamatosan látnak napvilágot új információk. Például megkaptuk a síterep közleményét, elolvastuk az interjúkat a hölgy szállásának vezetőjével, és az osztrák lapok már a balesetet szenvedett magyar nőt is megszólaltatták.

Megkaptuk a síterep kommunikációs irodájának közleményét, amelyben kifejtik, hogy a hölgy az üzemidő lejárta után érkezett a lifthez, amelyet ráccsal zártak el, valamint kitették a „Tilos a beszállás, a lift zárva” táblát két nyelven, német és angol felirattal. „A lifttársaság a biztonságos üzemeltetésre vonatkozó minden előírást betartott, a balesetet nem tudta volna megakadályozni. A baleset körülményeit a rendőrség fogja kivizsgálni” – áll a lifttársaság közleményében.

Nem a nyelvtudáson múlt, ez a tábla volt kitéve a lift bejáratánál
Nem a nyelvtudáson múlt, ez a tábla volt kitéve a lift bejáratánál

A szállásadó megdöbbent

A Kurier osztrák napilap megszólaltatta a Weißseehaus szállás vezetőjét. Ez az a szálloda, ahol a hölgy és férje lakott, és amelyet csak lifttel vagy motoros szánnal lehet megközelíteni, ezért volt fontos, lehetőleg még az utolsó lifttel felérni a lift felső állomása melletti szállásra. A szállásadó szerint 17:30-kor (más újságok szerint 17:50-kor) szólt neki a férj, hogy nem érkezett meg a felesége. A szállásadó motoros szánnal indul a hölgy keresésére, de nem találta meg őt egyből, amikor a liften kereste, az összes ülőszék üres volt. Később még egy személy segített a keresésben a felvonó melletti pályán haladva. A lift aljánál segélykiállítást hallottak, majd a hangot követve megtalálták a földön fekvő hölgyet. A szállásadó megdöbbent az eseten, azt mondta, hogy akik nem tudnak lifttel feljönni, azokat motoros szánnal szokták felhozni.

"Hatalmas hiba volt" - a bajbajutott síelő szerint

Közben a Kleine Zeitung megszólaltatta a balesetet szenvedett hölgyet is, aki elmondta, hogy hatalmas hibát követett el azzal, hogy zárás után felszállt a liftre. A tetőtől-talpig sérüléseket szenvedő hölgynek még egy ideig kórházban kell maradnia, de ahogy mondta, az a legfontosabb, hogy életben maradt. „Amikor odaértem a lifthez, arra gondoltam, hogy feltétlenül fel kell szállnom. Néhány pillanattal később, a liften ülve már rájöttem, hogy nagyot hibáztam.” A lift a beszállás után majdnem egy perccel állt le. „Mobiltelefon nem volt nálam. Közben kétszer is járt ratrak a közelben, de nem sikerült segítséget kérnem.” Két órával később már besötétedett és még hidegebb lett, amikor megpróbált visszamászni a völgyállomásra. „Az elején úgy tűnt, hogy sikerülhet. Két ülőszéknyi távot sikerült mászva megtenni” Ezután következett a zuhanás, „csak arra emlékszem, hogy volt ott valaki, aki nyugtatgatott engem.”

A baleset után több műtét várt és vár még a kétgyermekes magyar anyukára, aki köszönetet mondott megmentőinek, de nem értette, hogyan történhetett ez meg vele, hiszen ilyen hibát senkinek sem szabadna elkövetnie. A lifttársaság képviselői „megkönnyebbültek”, hogy a hölgy már jobban van, de a rendőrségi vizsgálat lezárása még hátra van.

Az esettel kapcsolatban számos tanulságot lehet leszűrni, ezekre a későbbiekben még visszatérünk.

KOMMENTEK
huligan | 2012.02.17. 00:17
Jobbulást kívánok! Kitartás!
nyugiba | 2012.02.17. 07:26
Mielőbbi gyógyulást!
Másoknak tanulság:
1. Tartsuk be az üzemeltetői utasításokat. 2 óra alatt a hölgy akár fel is mászhatott volna a szállásához.
2. Lehetőleg ne egyedül síeljünk vagy ha mégis, legyen velük mobil vagy walkie-talkie
3. A férjek figyeljenek jobban a feleségükre.
porszi | 2012.02.17. 07:55
"Ne ítélkezz, hogy ne ítéltess!"
Bárki kerülhet olyan helyzetbe,hogy rossz döntést hoz.
Jobbulást.!!!!!!
human | 2012.02.17. 09:14
Ausztriában nem lehet engedély nélkül walkie-talkie-t használni.
AAron | 2012.02.17. 09:21
"Ausztriában nem lehet engedély nélkül walkie-talkie-t használni."

:)
anton.r | 2012.02.17. 09:28
Ez nem egy rossz döntés volt hanem sok...kezdve onnan hogy egyedül ment.Gyakorlatilag többet már nem hibázhatott volna.A szállás adó és liftes karöltve pedig felkészülhetne arra hogy úgy is lesz egy olyan renitens madár aki próbálkozik-nyilván eddig nem nagyon volt.Aki síel és felmegy a hegyre annak jó pár dologgal tisztában kell lennie.Mindent nem lehet fent adott esetben kitáblázni és elmagyarázni.Remélem nem megy el a kedve és szorongások nélkül tud majd még síelni.Jobbulást!!!!
apion | 2012.02.17. 11:43
A hölgy óriásit hibázott, amit el is ismert. Mentségére szóljon, hogy a cikk alapján két órát várt tétlenül és csak utána kezdett kamikaze akcióba. Én valószínű előbb kezdeném el keresni a páromat, ha ilyen szálláson laknánk és a mai világban a mobil elengedhetetlen, ha egyedül síel vki.
Rozina | 2012.02.17. 12:04
Én is azt kérdem miért szólt csak 17:30-kor a férj?
Ha korábban indultak volna a keresésére a liften ülve találják
Rozina | 2012.02.17. 12:07
Jobbulást kívánok neki,ne maradjon maradandó sérülése és álljon még lécre
sazsolti | 2012.02.17. 16:45
Pontosan úgy történt, ahogy a korábbi hír kapcsán leírtam. Biztos voltam benne, hogy lent már egyetlen üzemeltető sem tartózkodott és fentről pedig nem látták.
eszito | 2012.02.17. 18:51
A hölgy kétség kívül hibás, de az üzemeltető állítása szerint a baleset megakadályozhatatlan lett volna.ezt azért nem mondanám a helyében ilyen határozottan, az utolsó liftesnek nem a felvonóval kell mennie!!!!
WéberF | 2012.02.17. 20:00
"A macskát fürdetés után ne a mikróba tedd szárítani!"
Daddy | 2012.02.17. 20:04
Nem kedvelem azt, hogy a síeléssel kapcsolatos baleseteken a média hosszan és túlzóan szörnyülködik, de ennek az esetnek bemutatását hasznosnak tartom. Külön elismerésem a balesetet szenvedett hölgynek azért, hogy elismerte vétkes közrehatását. Mielőbbi gyógyulást, és teljes felépülést kívánok
gyura | 2012.02.17. 20:40
Jobbulást a Hölgynek! Remélem, maradandó sérülés nélkül felépül és sok jó síélményben lesz még része!
calcio | 2012.02.17. 22:46
Bakker,nem értem!!Hogy lehetséges az,hogy a férjnek nem tűnik fel,hogy nincs ott a felesége?????Mégis mit gondolt hol van?
százas | 2012.02.18. 12:28
Feleség ide vagy oda azért vigyázni kell rá! Nem vagyok egy Matyó hímzés de, az enyém nem veszne el!
Peverell | 2012.02.18. 13:37
Kb. másfél hete Alpe d'Huezben maradtam le az utolsó liftről úgy, hogy Oz-ban volt a szállásom. Eszembe nem jutott felmenni az ülős liftekkel, pedig még jártak, csak már le voltak zárva. Lecsatoltam és szép lassan, mosolyogva, fényképezgetve a naplementét felsétáltam 2100-ra, ahonnan gyenge látási viszonyok között ugyan, de "haza" tudtam csúszni.
Szerintem az ilyen döntésekhez csak józan "paraszti észhez" van szükség...
öt szolnoki | 2012.02.19. 19:04
Peverell! Ezt pontosan így kell csinálni...ennyi nonszensz egy ilyen szituban,emberek!...először minden kezdő,félkezdő,amatőr síelőnek ajánlom:tessék beülni egy padba és leckéket venni,mert ez csak a jéghegy csúcsa.Itt elemi szabályok sérültek.Minden családi csúszásnál a férfi /kapitány/ hagyja el a hajót utoljára,ergo:nyilván elől megy egy felnőtt,középen a gyereke,a végén pedig az apuka.Számtalan gyereket szedek össze rendszeresen piros,fekete pályákon letörések mögött,miközben az idióta apuka,anyuka lent várja,látótávon kívül a gyereket.Utoljára 2 hete voltam ezzel így,persze a 6 éves! gyerek fejét leüvöltötte a borgőzös észlény fater...
apoca | 2012.02.20. 21:50
Ez igaz, de mi van, ha az apuka (kapitány) tud a leggyengébben sielni?
Rozina | 2012.02.21. 10:04
Leghátul csúszik a legjobban síelő,elől egy jól menő,középen a többiek.Ha sokan vannak akkor a gyengébbek mögött egy-egy jobb,aki segít felállni,lécet összeszed,akár túrázásnál. A leggyengébb a vezetőtöl nem messze.
netexp | 2012.02.21. 10:05
Emberek, nehogy már egy ilyen elképesztő blődségért is a férjet hibáztassátok!! Anyuka kószált el, nem? Nyilván náluk bevett szokás külön sízni, főleg ha a mama a jobb síelő. Így járt, van ilyen, egy hónap múlva már csak nevetnek rajta - társaságban. Jobbulást neki!
akira | 2012.02.23. 05:39
Nekm az nem ertheto tisztan, hogy ha a szallas ezzel a lifttel kozelitheto meg, akkor vajon hogyan nem talaltak ra korabban ezen az utvonalon?
Persze elso sorban a holgy a hibas, nem is egy hibat kovetett el, de azok, akik a keresesere indultak, szertem nem voltak a helyzet magaslatan.
A felvonokat pedig ugy zaratnam be, hogy alul ellenorzi a kezelo, hogy tenyleg nem szallt-e fol egy renitens vagany tinedzser a felvonora zaras utan.
Gyanitom, hogy igy is szol a szabaly, amit jelen esetben megszegett a kezelo. Ez is hozzajarulhatott ahhoz, hogy a baleset megtortent.
hópapa | 2012.02.27. 10:31
Nem akarok senkit sem elítélni az ügyben, de egy felügyelet nélkül hagyott sílift szerintem nem OK-s dolog, még akkor sem, ha azt előzőleg valamennyire elzárták a népek elől.
nyugiba | 2012.03.04. 18:57
Van valami friss hír róla? Remélem, a hírek hiánya azt jelzi, hogy jól alakul a felépülése, ti. a jó hír gyakran nem hír.
anton.r | 2012.03.05. 14:40
Történetesen van egy tavaly feltöltött videónk /Mölltal gleccser 2/ aminek az elején /30sec/ az látható hogy beszállunk ebbe a liftbe.A liftes figyelmeztet hogy többet már ne csússzunk ide vissza,majd mire felértünk a pálya már táblákkal le volt zárva.Ezután feltételezem a liftes felül majd felliftezik-mivel csak felfelé lehet elhagyni ezt a helyet.Magyarul tutira csak úgy lehetne kivédeni az ilyen eseteket, ha a liftes szánnal vagy gyalog távozna./a lézárt pálya és lift már kevés/ Így visszatérünk az alap problémához:nem lehet mindenki mellé őrszemet állítani-aki felmegy annak TUDNIA KELL BIZONYOS ALAP SZABÁLYOKAT!!
Szép napot mindenkinek!;)

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ
Szállástippek
Alpenhotel Badmeister csillagcsillagcsillag
Az Alpenhotel Badmesister a mölltali síterephez legközelebbi szálloda. Csodás környezetben, nagy parkkal, félpanziós ellátással és wellness szolgáltatásokkal (panorámaszauna, finn szauna, gőzfürdő, relax szoba) várja vendégeit!
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Alpenblick Panzió
Hangulatos, kényelmes, családbarát panzió és apartmanház a gleccser sífelvonójától csupán 7 km-re, Flattach városkában. Az ingyenes síbusz megállója a háztól 70 méterre áll meg.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Hotel Kärntnerhof csillagcsillagcsillag
Mallnitz központjában helyezkedik el a 3 csillagos Hotel Kärntnerhof, melynek 2-4 ágyas hotelszobái és 2-10 személyes apartmanjai kényelmes szálláshelyet kínálnak. Ingyenes szauna és infrakabin használat!
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE