Ma délután újabb járványügyi intézkedéseket jelentettek be Ausztriában. Az új szabályozás kevéssé érinti a síterepeket, tehát lényegében semmi sem változik a síelők számára: továbbra is üzemelnek a síterepek és a szállások is, az eddig megszokott feltételek mellett.
h i r d e t é s
Megfordult a trend, hosszú hetek csökkenése és az omikron megjelenése után, ismét emelkedik a fertőzöttek száma Ausztriában. Sokan komoly szigorítások bevezetését pletykálták már napok óta, azonban a mai bejelentés nem igazolta a baljós előrejelzéseket.
A legfontosabb változás, hogy január 11-től szabadtéren is kötelező az FFP2-es maszk használata, ahol nem tartható a kétméteres távolság. Ez jellemzően a sorban állásra, a sétálóutcákra vagy a "tömegrendezvényekre" vonatkozik. Síterepeken ez a liftek és kasszák előtti soroknál és a nyitott sílifteken alkalmazható, ahol nem tartható a kétméteres távolság egymástól. Zárt lifteken eddig is kötelező volt a maszk.
A másik változás, hogy február 1-től a Grüner Pass érvényessége hat hónapra csökken azoknak, akik csak két oltással rendelkeznek. A rövidítéssel az osztrák kormány célja a harmadik oltás népszerűsítése. Ezért a harmadik oltás után továbbra is 9 hónapig marad érvényes az igazolás.
Január 11-től a nem létfontosságú árukat forgalmazó boltokban csak beoltottak és betegségből felépültek vásárolhatnak, ezt a bejáratnál vagy legkésőbb a pénztárnál ellenőrzik.
Ezt azt jelenti esetleg, hogy újra elég lesz kettő oltás pcr teszt nélkül a beutazáshoz és aszolgáltatásokhoz?