Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Osztrák síbérletárak: közelítünk a 60 eurós napijegyhez

2019.12.16. Bata Attila

Az osztrák vásárlókat képviselő egyesület az idén is összehasonlította a síterepek árait. A napijegyek lassan elérik a 60 eurót, a hatnapos bérletek pedig idén először átlépték a lélektani 300 eurós határt.
Kitzbühel: a legdrágább napijegy
Kitzbühel: a legdrágább napijegy
A VKI (Verein für Konsumenteninformation) több mint 100 osztrák síterep árait vette idén is górcső alá. Megállapításuk szerint az idén átlagosan 3,4 %-kal emelkednek a napijegyek tavalyhoz képest. A legdrágább síterep az idén is Kitzbühel, ahol már 58 eurót (kb. 19 300 forint) is elkérnek egy napijegyért főszezonban.

Ahogy a lenti táblázatban is látható, utána is ismert és felkapott síterepek sorakoznak, ahol legalább már 56 eurót kell fizetni egy napijegyért. Ilyen pl. Arlberg, Saalbach, Ischgl, Sölden, Zillertal vagy Flachau.

Az egyhetes síelések fontos kelléke a hatnapos síbérlet, amelyeknek az ára még jobban emelkedett, 3,9 %-kal az előző idényhez képest. Szomorú aktualitása az idei listának, hogy idén először az osztrák síterepek átlépték a 300 eurós határt. Ischgl már 307,5 eurót (kb. 102 300 forint), Sölden és Obergurgl-Hochgurgl pedig 302,5 eurót kér hat napra. Természetesen ez a három tiroli síterep a legjobbak közé tartozik Ausztriában.

Az áremelkedés egyik oka, hogy a síterepek idén is költöttek fejlesztésekre. A befektetett kb. 754 millió eurós (kb. 251 milliárd forint) összeget szép lassan visszakérik a bérletek árában.

Portálunkon mi is összegyűjtöttük a napijegyárakat, amely lista itt található.

  Síterep neve Napijegy euróban
1. Kitzbühel 58
2. Bad Gastein, Sportgastein 57
3. Saalbach-Hinterglemm-Leogang 56,5
4. Kaprun 56,5
5. Ski Arlberg 56,5
6. Zell am See 56,5
7. Grossarltal-Dorfgastein 56
8. Flachau-Wagrain 56
9. Ischgl 56
10. Sölden-Ötztal 56
11. Hochzillertal 56
12. Fügen 56

 

Gastein
Gastein
Saalbach
Saalbach
Kaprun
Kaprun
Arlberg
Arlberg
KOMMENTEK
TKata | 2019.12.16. 10:34
Előszezoni hóágyúzások, síterepek összekötése, fűtött liftek, WiFi a hegytetőn is, kell ez nekünk. De annak is ára van mikor a munkagépekkel a gleccsert szedik szét. Megfogjuk fizetni, és nem csak most, hanem majd később is , képletesen értve is.
Hókupac | 2019.12.16. 17:52
Érdekelne a 12 legolcsóbb osztrák síterep listája is.
Hókupac | 2019.12.16. 17:58
Persze csak ahol legalább 2 pálya van , és az egyik legyen legalább piros.
Tomrider | 2019.12.16. 19:14
Osztrák napi síbérlet árak emelkedő sorrendben:
https://sielok.hu/siberletarak/ausz...tria/arszerint/
Bélapó | 2019.12.18. 06:20
Sajnos a szezonjegy is követi a trendet!
minerel | 2019.12.18. 20:23
nem nekünk kell. Elhitetik a síelőkkel, hogy ez kell nekik, miattuk van. Lesz az az összeg amiért màr feldarabolom a deszkám.
kissünöcske | 2019.12.19. 12:12
Az a probléma evvel a nagy felmelegedési jóslatokkal, hogy több 10 évvel előre próbálják meghatározni, hogy milyen idő lesz. Jelenleg a tudomány ott tart, hogy 7-8 napra előre tudnak viszonylag elfogadható beválású előrejelzéseket készíteni. Aki 2 hétre előre tud megbízható előrejelzést adni, az írja ide le milyen lesz a napi min, max és a napi csapadékmennyisége Pestszentlőrinc 2020.01.02-án, ezt majd verifikáljuk! 😀
bouquetk | 2019.12.19. 13:31
Az a helyzet, hogy egy átlagos, de legalább közepes tudású pályasízőnek(!) jobban megéri egy drágább rendszerre mennie, mert sokkal változatosabb terepen, kényelmesebben, lényegesen többet tud egy nap csúszni. Egy elavult rendszeren ideje nagy részét a lassú, fapados ülős liften tölti, vagy fárad a csákányoson. Azaz fajlagosan a drágább rendszerek az olcsóbbak. A kicsik közül csak az tud megmaradni, amelyik ki tud találni valami egyedit az adottságai révén, és ehhez megtalálja a célközönségét.
golo | 2019.12.19. 14:06
kissünöcske! Az időjárás és a klíma nem ugyanaz. Az alapfogalmakkal sem vagy tisztában.
hajoci | 2019.12.19. 15:14
És ugye azt is érdemes megemlíteni, hogy a mostani izmos forint-euro árfolyam sem kedvez kishazánk síelni vágyó szülöttei pénztárcájának... "Magyarország jobban teljesít!"
kissünöcske | 2019.12.22. 19:51
Golo! Nem a kérdésre válaszoltál. Természetesen a sí-snowboard tudásodat maximálisan elismerem. Ez a témakör már régóta nem a meteorológia tudományáról szól, hanem a gazdasági és a politikai lobbik csatájáról. Te is olvasod ugyanazt a fórumot amit én, ott is különféle vélemények csapnak össze evvel a témakörrel kapcsolatban. Kellemes karácsonyt kívánok!

h i r d e t é s
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.