Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Rekord: ennyi felest még nem ittak sílécről

2014.01.13. Bata Attila

Egy őrült téli fesztivált rendeztek az előző héten az amerikai Breckenridge síterepén. A sok remek program mellett megdőlt a „shot ski” rekord is, vagyis körülbelül 300 méter hosszan sikerült összefűzni a síléceket, rögzíteni rajtuk a feles poharakat, és egyszerre meginni belőle az alkoholt.
Már a környékbeli hüttékben sem idegen látvány a kiszuperált lécekre erősített pálinkás poharak, amelyeket meg kell tölteni valami ütős itallal, aztán egyszerre akár hárman-négyen is ihatnak belőle. A hangsúly azon van, hogy egyszerre, hiszen többen egyszerre emelik a lécet, akkor nincs mese, mindenkinek le kell hajtania, ami a pohárban van. Angolul teljesen jó neve van, shot ski, a shot (feles, snapsz) és a ski (síléc) szavak összevonásából. Magyar fordítással szándékosan nem próbálkozunk, ezeket várjuk alul a kommentekben…

Ez még a tavalyi rekord
Az amerikai Breckenridge, az egykori bányászfalu, mára az egyik legismertebb amerikai síterep évről-évre megrendezi az Ullr Fesztivált, amelyet a hó norvég istene után neveztek el. Az idén, mivel olimpiai év van, ezt a nevet egy kissé kombinálták, és így jött ki az új név: Ullympics. A fesztivál tényleg az örömködés téli ünnepe, bolondos versenyek zajlanak egész héten.

Az idei rekord (Kép: @summitrentals / twitter)
Az idei rekord (Kép: @summitrentals / twitter)
Tavaly rekordot hajtottak végre azzal, hogy hatvan sílécet összeraktak, ezeken összesen 192 pohárba öntöttek röviditalt. A nagy shot ski teljes hossza elérte a 95 métert. Nem sokáig örülhettek, ugyanis a kanadai Fernie síterepe is kedvet kapott és egy hónappal később ők is és a síléceik is összeálltak, és 235 méterre javították a shot ski rekordját.

Az idei év a rekord visszaszerzéséről szólt, amely sikerült is, hiszen az összerakott sílécekről összesen 973 láb (296,57 méter) hosszban lehetett inni az alkoholt. A rekordot tehát visszaszerezték, a kérdés csak az, hogy mit szólnak ehhez a kanadaiak a következő hónapban?

KOMMENTEK
maci-laci | 2014.01.13. 07:28
Ennyit a zoxigénes vízről :D
Hogwash | 2014.01.13. 08:36
Sístamp :) Maci! Nekünk is össze kell állítani egy szettet :D
Bata Attila | 2014.01.13. 09:42
@Hogwash
ez nagyon jó, ha újra megdöntik így hívom :)
WéberF | 2014.01.13. 11:25
Mi legfeljebb a "sűrűséggel" (gyakorisággal) szállhatnánk versenybe! -:)) WFeri
Viri | 2014.01.13. 13:16
Azt, hogy sílécről nem ittak ennyit elhiszem, de sílécen ...?!
Gutbrod András | 2014.01.13. 14:05
Síüsti
Gutbrod András | 2014.01.13. 14:06
És hol a hó a képeken?
Klara | 2014.01.13. 14:56
Nekem a Sípia név ugrott be.
Szerintem nálunk is találnánk elég önkéntest ezen feladat teljesítésére.
Leginkább azonban az orosz konkurenciától tartanék, ha ők is ráizgulnának ezen rekorddöntési lehetőségre, főleg most az olimpia évében. Az orosz megnevezés meghatározását rábíznám Wéber Ferire.

h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
Havazás Előrejelzés
UTASBIZTOSÍTÁS
KIEMELT SÍTÁBOROK
MEGÚJULT A SÍELŐK NAPTÁRA
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.