Ritka baleset történt a múlt héten a svájci Lauchernalp (Wallis kanton) síterepén. Egy páros tandem siklóernyővel próbált átrepülni az egyik sípálya felett, amikor az ernyőjük beleakadt az egyik ülőlift kábelébe. Körülbelül fél órán keresztül lógtak a levegőben.
h i r d e t é s
Nagyon szerencsésen megúszta egy idősebb férfi és egy fiatal nő, akiknek a siklóernyője a svájci síterep drótkötelébe gabalyodott bele. Szintén szerencse, hogy az ülőlift azonnal megállt és a helyi mentőcsapat azonnal a segítségükre sietett. "Csak" félórát kellett kivárniuk, amíg leszedték őket a drótkötélről, de a végén igencsak örülhettek, hogy az egész kalandot kisebb sérülésekkel megúszták.
A hatóságok bizonyára nem lesznek elnézők a párossal szemben. A siklóernyősök adatait felvették, az esetet jelentették a helyi közlekedési hatóságnak és megkezdődött az ügy kivizsgálása. Az biztos, hogy a siklóernyősök a sípálya és a sílift közelében sem lehettek volna az érvényes jogszabályok szerint. Jelenleg nem tudni, hogy siklóernyővel miért kerültek a sílift közelébe - írja a
svájci hírportál.
Egyébként a profi siklóernyősök így szállnak be (szó szerint) a síliftbe, ahogy erről
három évvel ezelőtt írtunk.