Síliftbe akadt hátizsák: ismét fiú lógott a levegőben
2017.01.06.
Bata Attila
Biztos nem tesz jót egy síterep hírnevének, ha két héten belül ugyanaz a baleset ismétlődik meg. Az pedig még szomorúbbá teszi az esetet, hogy nem is biztos, hogy mindenért a síterep hibáztatható, de ezt majd a végén a kommentekben megbeszéljük.
Szóval, rájár a rúd az amerikai Sundance Resort síterepére. Ismét egy fiatal fiú utazott egyedül az ülőliften. Hátizsák a hátán, amelynek a pántja beakadt a lift székébe. A fiú lóg a levegőben, és csak ez a vékony pánt köti az üléshez, ahogy a videóban is látható.
Ez történt a héten
Most is sikerült időben megmenteni a fiút, ahogy két héttel ezelőtt is. Érdemes mindkét videót megnézni. Egyrészt tanulságos a mentőakció, másrészt a decemberi eset halálra rémült fiújának reakciói még extra feladatokat is adnak a mentést végző pályamunkásoknak. Ez történt röviddel karácsony előtt
A síterep szerint nincs összefüggés a két eset között, ezekről nem ők tehetnek, inkább a síelőknek kellene nagyobb felelősséggel használniuk a lifteket.








a Magyar, Osztrák stb.előírások szerint is tilos hátizsákot háton szállítani ülő liften, csak ölben tartva szabad. Ez ki kell írva legyen a belépési helyen, pénztárnál stb. a "Szállítási feltételek" vagy használati utasítás, -nevezzük bárhogyan-táblán. Tudjuk, ezt alig olvassa valaki, ezért a kezelő személyzet felelőssége az, hogy az így érkező utast ne engedje beszállni.Ez a kezelői feladat benne van az utasításukban, és a képzési anyagukban is (Európában biztos, mert rendelkezésemre áll, de gondolom, Amerika is azt másolta, mivel legtöbb liftjüket Európából vették)