Ismét komoly adósságot halmozott fel a Salzburghoz közeli Gaißau-Hintersee síterepe. Az idei szezonban már biztosan nem indulnak be a síliftek. Minden rosszban van valami jó. Ebben leginkább az, hogy a sítúrázók paradicsoma lehet a szebb napokat látott síterep.
h i r d e t é s
A síterep körülbelül félórás útra található Salzburgtól, és mondani sem kell, hogy a tartomány székhelyéből sokan itt ismerkedtek meg a síeléssel. Az első pályát 1977-ben nyitották meg és a kétezeres évek végéig számos síiskola tartotta itt a tanfolyamait.
A 2015/16-os szezonra kínai befektetők vették meg, akik hatalmas fejlesztéseket ígértek, amelyek sosem valósultak meg. Az üzemeltetőknek sikerült az a bravúr, hogy az elmúlt öt évben háromszor vitték csődbe a síterepet, mármint három különböző üzemeltetőnek.
Amikor még működött a sífelvonó
Először 2017 januárjában 2,6 millió eurós tartozást kellett rendezni a hitelezőkkel. Az újranyitás után 2019 októberében 550 ezer eurós tartozásért tartotta a markát 40 hitelező. 2020-ban az új tulajdonosok egy évig bírták, a következő szezonban már ki sem nyitottak, a mostani eljárás szerint 1,7 millió eurós adósságot halmoztak fel.
Az idei szezonban szinte semmi esély a nyitásra, a síterep megmentésére szövetkezett erők is inkább a 2023/24-es szezonra koncentrálnak.
Az Osztrák Alpesi Egyesület is figyeli az eseményeket és aktívan tájékoztat a fejleményekről. Az már biztosnak tűnik, hogy az idei szezonban a síterep a sítúrázók kedvelt célpontjává válhat. Spielberg, Wieserhörndl és Anzerberg csúcsai eddig is sok sítúrázót vonzottak.
Ez utóbbihoz (Anzenberghöhe, 1469 m) november végén már új útvonalat is kijelöltek, amely a Hintersee-be vezető sípályát használja. Az új túraút a háromszemélyes ülőlift völgyállomásától indul és ideális mind a sítúrázók és a hótalpasok számára. A helyi turisztikai hivatal vezetője azt ígéri, hogy a háromkilométeres utat felefelé és lefelé is karbantartják, így a kezdőknek egy tökéletes pályán lehet megismerkedni ezzel a sportággal.
A Hintersee oldal Salzburgból és a környékről tömegközlekedéssel is megközelíthető. Felszereléssel együtt utazva a busz ingyenesen használható. A személygépkocsival érkezők 12 eurós napidíjat fizetnek a parkolóban autónként.
A Gaißau hegyoldalt szinte egész egész nap süti a Nap, emellett a kezdőknek is ideális. A helyi hütték üzemeltetői bíznak a sítúrázókban, akik már korábban is a forgalmuk jelentős részét biztosították. A Gaißau részen található kétszemélyes sífelvonó völgyállomásától is terveznek egy új túrautat. Ennek kialakítása a földtulajdonosokkal jelenleg is zajló tárgyalásoktól függ.