Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Síverseny: 140 km/órával síelt, a versenykapuval együtt

2015.12.29. Bata Attila

Elég látványosra sikeredett Christof Innerhofer menete a Santa Caterina-i lesikó versenyen. A dél-tiroli versenyző a táv elején átcsúszott a két stangli és köztük kifeszített molinóból álló versenykapun, amelyből a molinó és az egyik rúd beakadt a szemüvegpántjába, de így is sikerült közel 140 km/órával száguldania.
Ahogy a lenti videón is látható, Innerhofer már nem tudja tisztán bevenni az egyik kaput, és a vállával elviszi az egyik stanglit és a kifeszített molinót. A molinó beakad a szemüvegébe, amelyet ennél a sebességnél meg is kellett igazítania csúszás közben. További pech, hogy a molinóval együtt az egyik stanglit is cipeli maga után, amit csak kb. félperces csúszás után sikerül elhagynia.

A molinó végig rajra marad, a célba is így érkezik meg, a német kommentátor szerint úgy nézett ki, mint Superman.

A csúszás további érdekessége, hogy ezzel a menettel is alig maradt le a dobogóról és negyedik tudott lenni. A célba érkezés után először csak annyit mondott: pokoli egy menet volt!
KOMMENTEK
Kis Kovi | 2015.12.29. 20:12
Nagyon nagy és hihetetlen bátor menet volt és e nélkül minimum második, de inkább első helyen végzett volna. Ezen a pályán már versenytempóban is életveszélyes volt lejönni, nem hogy egy ilyen mutatvánnyal. "Szerencsére" ez a kapus ütközés már a szelídebb zónában történt.

Nem akartam hinni a szememnek a közvetítés során, hogy nem áll meg - hihetetlen tempóban próbálja rendbe tenni a felszerelését -, aztán azt is hitetlenkedve fogadtam, hogy a később érkező versenyezők többsége nem tud jobb időt jönni, mint Ő. Azt hiszem egy kis sajátos Világkupa történelmet írt ezzel, nagyon megérdemelte volna legalább a dobogót.

KAPCSOLÓDÓ CIKK
Szállástipp
Chalet Gardenia csillagcsillag
A Chalet Gardenia összesen 8 db 3, 4 és 5 személyes nappali+hálószobás apartmant kínál a bormiói síliftektől kb. 10 percre gyalogosan. A sílift a ház elől megálló síbuszokkal is megközelíthető.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE