h i r d e t é s
Két évvel ezelőtt új lifttel és új pályákkal gyarapodott a gleccser, a tavalyi szezonban egy 120.000 köbméteres víztározót építettek 2500 méter magasan. Mivel a gleccserterepek nagy részén nem igazán tudnak túl sokat újítani évente, így meg kell becsülni minden egyes fejlesztést. Az idei szezon legnagyobb újdonsága, hogy felújítás után ismét kinyit az újjáépített Eisgrat vendéglő.
A síterep szerint a vendéglő megnyitásával egyidőben új korszak kezdődik a síterepen. Természetesen ezzel az építkezéssel kapcsolatban is találunk valami "leg-et". Eredeti olasz receptek alapján az étterem saját maga készíti tésztáit, ezzel pedig arra lehetnek büszkék, hogy a 2900 méteren található tésztakészítő műhely a világ legmagasabban fekvő "tésztagyára" címet viselheti.
A felújított vendéglő szeptemberi állapota
A friss pennét és spagettit egy önkiszolgáló és egy exkluzív étteremben lehet majd elfogyasztani. Egy négyszáz fős önkiszolgáló étterem belső részéről, de inkább a külső teraszról lehet majd élvezni a csodás panorámát, de aki nagyobb komfortra vágyik, az a kisebb, 110 fős exkluzív vendéglőben is gyönyörködhet a tájban vagy kipihenheti a síelés fáradalmait.
A hatalmas, felújított épületbe még egy kávézó és egy sportbolt is belefért. A 700 négyzetméteres sportbolt meglepő húzás ilyen magasságban. Az épület és a benne lévő helyiségek teljes felújítása 9,8 millió euróba kerül, amely már egy modern lift átlagos árának felel meg.
Az épületet és a vendéglőket október 30-án adják át, egy hatalmas buli kíséretében. Az október 30-i hétvégén a síterep is megrendezi a magas sörfesztiválját, az Oktobefest-et. Erre az alkalomra Münchenből érkezik egy igazi sörsátor. A német sörök és bajor ételek mellett a hagyományos "fehér kolbász" (Weißwürstel) is szerepel a menüben.
A síterep következő éveit jelentősen meghatározó döntés előtt áll. Jelenleg több terv is fekszik az asztalon az esetleges összeköttetésekről más síterepekkel, hogy milyen irányban fejlesztenék Stubai-t, vagy hol épülnének új liftek. A dolgok jelenlegi állása szerint ezt a fontos, stratégiai döntést valamikor idén decemberben hozzák meg.