Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Stubai: mától jár az egyik új lift, a nyolcszemélyes

Az idén két új liftet és egy fekete pályát adnak át

2012.10.20. Bata Attila

Stubai: mától jár az egyik új lift, a nyolcszemélyes Az idei szezonban ünnepli 40. évfordulóját Ausztria legnagyobb gleccsere. Egy kisebb liftet nagyobbra cserélnek, a régit pedig felépítik egy eddig nem használt hegyoldalra, a lift mellé pedig egy ütős fekete pálya is megépül. A nyolcszemélyes új lift mától már utasokat szállít.
Nagy utat tett meg a Stubai-gleccser azóta, hogy 1973-ban megnyílt az akkori három liftjével. Mára már 26 lift és papíron 110 kilométer sípálya várja a síelőket. Az idei szezonban két új lift is épül a síelőknek, vagyis ebből egy az igazán új, a másikat „csak” áthelyezték egy eddig nem használt hegyoldalra.

A két új lift helye a térképen
A két új lift helye a térképen
Ami már az előző szezon végén is biztosnak látszott, hogy a négyszemélyes Rotadl liftet lecserélik egy nyolcszemélyesre, és ugye mivel gleccseri időjárásról beszélünk, nem árt, ha társul mellé egy kis komfort is, vagyis fűtött ülés a popsinak és lehajtható védőburok a minden másnak. A korábbi négyszemélyes már nehezen bírta a forgalmat, talán az óránkénti 3000 fős kapacitású lifttel egyszerűbb lesz feljutni.

A nyolcszemélyes lift építése már a nyár elején megkezdődött, így a tervek szerint október közepére már el is készülhetnek vele. Az 1355 méter hosszú lift 2623 méterről indul, és 3015 méterre érkezik meg öt perc alatt. Ezt akár már mától ki is lehetne próbálni, hiszen üzembe állt a síterep új büszkesége.

Ez a nyolcszemélyes már mától közlekedik
Ez a nyolcszemélyes már mától közlekedik
A leszerelt négyszemélyessel már kész tervei voltak a síterepnek, vagyis az eddig lift nélküli Daunjoch hegyoldalba került át. Ez az oldal eddig is a freeriderek kedvenc helyének számított, de csak saját erővel lehetett feljutni. Mivel új területek beépítéséről volt szó, így kicsit továbbtartott az engedélyek megszerzése, de augusztusra az is sikerült. Az új lift 3000 méter magasságig jár és óránként 1600 utast szállíthat. A hegyállomásától pedig kétféle módon lehet majd lejönni, de egyik sem fog tetszeni a kezdőknek.

A már meglévő freeride utakon érhetünk vissza a Mutterberg völgyállomásra, vagy a másik lehetőség az idén épült új 3,2 kilométer hosszú, fekete pálya (Daunhill), amely nem lesz olyan egyszerű a helyenként 60 %-os meredeksége miatt. Itt a lift és a pálya november végére készülhet el. A két lift és a pálya megépítése körülbelül 12 millió euróba kerül.

Az új lift (Daunjoch) nyomvonala berajzolva a hegyoldal fényképébe
Az új lift (Daunjoch) nyomvonala berajzolva a hegyoldal fényképébe
KOMMENTEK
vasssy | 2012.10.20. 10:34
"Daunhill" pálya... Hehe, ez tetszik! :-)

Szállástippek
Sporthotel Cristall csillagcsillagcsillagcsillag
A magyar alkalmazottakkal üzemelő szálloda a Stubai-völgyben, Fulpmesben található, 1,5 km-re Schlick 2000-től, a gleccser pályáitól pedig 23 km-re. Kétágyas szobák, családi apartman és hatalmas lakosztály várja a vendégeket.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
AKCIÓ
Hotel Grauer Bär csillagcsillagcsillagcsillag
Az Innsbruck központjában lévő Hotel Grauer Bär 196 felújított szobával várja vendégeit karnyújtásnyira az óvárostól. A környékbeli sípályákra a szálloda előtt megálló síbusszal juthatunk el, a Nordpark síterephez vezető fogaskerekű vasút pedig 200 m-re található.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Hotel Bon Alpina csillagcsillagcsillagcsillag
Felújított szálloda Innsbruck külterületén, Iglsben, a Patscherkofel kabinos lifttől 400 méterre. A wellness részleg szolgáltatásai: fűtött kültéri medence, beltéri medence, gőzszauna, finnszauna, fitneszterem, szolárium, masszázs.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
További szállástippek  
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.